2010. november 18., csütörtök

Irán és Izrael hirtelen a légvédelemre koncentrál

A Koinonia House cikke - az eredeti (angol nyelvű) itt található: http://www.khouse.org/enews/2010-11-16/

- - - - -

IRÁN ÉS IZRAEL HIRTELEN A LÉGVÉDELEMRE KONCENTRÁL

Izrael szerint Irán 2015-ig kifejleszti  nukleáris fegyvereit. Addigra Izrael legalább a többrétegű rakétavédelmi pajzzsal szeretne rendelkezni, arra az eshetőségre készülve, hogy öt év múlva még mindig azok fogják kormányozni Iránt, akik el akarják törölni a térképről Izraelt. Időközben Irán is arra szánta el magát, hogy megerősíti saját légvédelmét. Az iráni kormány attól való félelmében cselekszik, hogy Izrael megelőző csapást alkalmaz, hogy csírájában fojtsa el nukleáris törekvéseiket.

Irán:
Az iráni hadsereg kedden kezdte el „Az Ég Védelmezői” elnevezésű hadgyakorlatait, amelyen ellenséges repülőgépek befogását gyakorolják. A manőverek öt napon át fognak tartani, kis-, közép- és nagy magasságú rakéták használatával. Ezeket a gyakorlatokat Iránban a „legnagyobbnak” nevezik, és a nukleáris helyszínek köré épülnek, kétségkívül azért, mert Irán aggódik, hogy Izraelcsapásokat hajthat végre a nukleáris erőfeszítések megsemmisítésére.

Miután egy sor új szankció lett kiszabva júniusban, Oroszország engedett az USA és Izrael nyomásának, és nem adja el Iránnak az S-300 rakétarendszerét. Az S-300 különböző rakétákat és repülőgépeket képes észlelni, nyomonkövetni és elpusztítani. Noha Irán azt állítja, hogy ennek a rendszernek a saját készítésű verzióját már kifejlesztette, és azt mondta nemrég, hogy hamarosan le is teszteli.

„A nagyszabású hadgyakorlatok … javítani fogják a felkészültséget arra, hogy konfrontáljunk az Irán légterét, illetve a magas népességű, a létfontosságú és a nukleáris központokat érő lehetséges fenyegetésekkel” - mondta Ahmad Maghani, az iráni légvédelmi egység főnöke az állami televízióban.

Izrael:
Mindeközben Izraenek olyan nukleáris ellenségei lettek, amelyktől régóta retteg, és megelőző csapásokat is végrehajtott már korábban Irak és Szíria ellen, hogy megakadályozza a nukleáris fejlesztéseiket. Az izraeli kormány számításai szerint Iránnak körülbelül öt év kell ahhoz, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és Izrael egy ideje azon dolgozik, hogy még egy réteget hozzátegyen az ország légvédelmi rendszeréhez.

Izrael már kialakította az Iron Dome (Vas Kupola) védelmi rendszerét, hogy a 3-45 mérföld hatótávolságú rakétákat hatástalanítsa. Emellett rendelkezik az úgynevezett Arrow (Nyíl) hatástalanító rendszerrel is, amely nagymagasságú ballisztikus rakétákat képes lelőni. A Nyíl III fejlesztés, amely a föld atmoszféráján kívüli rakétákat képes lelőni, egy booster-rel felszerelt műhold segítségével, várhatóan 2014-2015-re lesz kész. A projekt igazgató, Yoav Turgeman szerint a Nyíl III egyik előnye, hogy ha elpusztít egy nukleáris rakétát, akkor nem szóródik a földre mérgező, radioaktív hulladék. Minden ilyen hulladék a föld légkörébe való visszazuhanáskor elégne.

Mind a rövid hatótávolságú hatástalanító rendszerek, mind a kamikáze műholdak használatával azt reméli Izrael, hogy megvédheti magát nukleáris ellenségeitől. Az újjáéledt zsidó nemzet több mint 60 évet túlélt már, annak ellenére, hogy olyanokkal van körülvéve, akik a puszta létezését is gyűlölik.

Miközben a kormányuk a rakétavédelemel foglalkozik, sokan még most is arra a napra várnak, amikor a Messiás beül az ő atyjának, Dávidnak a trónjába, Jeruzsálemben. Kérlek, imádkozzatok tovább Jeruzsálem békességéért!
„Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők!” - Zsoltár 122:6

Kapcsolódó hivatkozások:
Iran Starts "Biggest" Air Defense War Games - Reuters
Eyeing Iran, Israel Slates Missile Shield For 2015 - Reuters
Iranians Begin 5-Day, Nationwide Air Defense Drill - The Jerusalem Post
Strategic Trend: Weapons Proliferation - Koinonia House
- - - - -
Magyar fordítás: Országh György