2012. február 9., csütörtök

Kedves Olvasók!

Kedves Olvasók!

Amint láthatjátok, a blog megújult néhány apró részletében (aki emailben olvassa ezt, az megláthatja, ha ellátogat a blogra! :)

A külső megújulása azt érzékelteti, és számomra azt jelenti, hogy egy újabb hangsúlyos fordulóponton vagyunk, mint a háttérben látható két hajó is, stabilan vitorláznak a cél felé, ami már körvonalazódik a távolban. Az Úr célja velünk, az Ő népével, szintén egyre jobban körvonalazódik: egy számára kiváltképpen való népet formál az Ő gyermekeiből, szent házat és szent papságot, akik készek és képesek mindazon szolgálatokra a Szent Szellem vezetése alatt, amelyek az Ő akaratát teljesítik, mint a mennyben, olyan módon itt a földön. Még van mit munkálkodni ezen, sőt mindig is lesz, ha a Királyságába bejövő emberekre gondolunk, ezért most se lankadjunk el, semmilyen veszteségre ne koncentráljunk, ne hátra nézzünk, hanem a győzelem irányába. Lehet, hogy nem mind egy hajóban evezünk, de a célunk egy: hogy a Krisztusban erős egyház, Krisztus érett korra jutott Teste legyünk, amely betölti küldetését az evangélium hirdetésével, amelyben a tagok egymásról szeretetben gondoskodnak, és az Úrtól kapott különböző ajándékokkal a Test javára sáfárkodnak, amely Isten lakóhelyeként, a Szent Szellem templomaként szórja Isten dicsőségét, nem csak a világ szemei előtt, hanem az eljövendő Vőlegény, Jézus szemei előtt is!

A napi próféciák címe "A Prófétálás Szelleme Hírlevél" lett, ami az eredeti angol nyelvűnek a címe volt már eddig is ("Spirit of Prophecy Bulletin").  Ez egyébként a közismert igének a mondanivalójából származik: amikor az angyal "Isten igaz beszédeit" mondta el Jánosnak, akkor ettől a rendkívül dicsőséges élménytől az apostol elveszítette a fejét egy pillanatra, és az angyal előtt borult le. Ennek az emberi gyengeségből fakadó tévedésnek a korrigálására mondta el neki az angyal ezt az azóta sokat hangoztatott igazságot: Vigyázz! Ne tedd! Rabszolgatársad vagyok, meg testvéreidé, akiknél Jézus bizonyságtétele van. Az Istent imádd! Mert Jézus bizonyságtétele a prófétaság szelleme. (Jel 19:10 Csia)

A különböző fordítások másként hozzák ezt a szót, az újszövetségi görög szótár egyértelművé teszi, hogy a "prófétálás" illetve "prófécia" jelentésű szó olvasható itt. Az Isten szándéka szerinti prófécia/prófétálás mind Jézusról tesz bizonyságot, sőt a Jézustól jövő bizonyság, amit a Szent Szellem által ad, kell hogy legyen a magva minden prófétálásnak. Itt is érvényes, hogy Ő az alfa és az omega - a próféciák kezdete és vége, motivációja és végső értelme. Ha ezzel a szemmel és szívvel olvassuk, akkor nagy segítséget nyújt a mindennapi életünkben az Úrban. Nekem is különösen hasznos szokott lenni Bill és Marsha szolgálata, rendszeresen megpecsételi, amit aznap vagy az előző napokban kaptam a szívembe az Úrtól, vagy rávilágít azokra, amik történnek velem, és segítséget kapok belőle, akár útmutatást vagy bölcsességet, akár friss biztatást, vagy meggondolásra intést, vagy amikor kell, akkor megtérésre segít. Ezeket az Úrral való személyes kapcsolatunk során a Szent Szellem személyesen munkálja bennünk (hiszen Jézus juhai hallják az Ő szavát), de sokszor hasznos szokott lenni, ha megerősíti külső szolgálat által is, ez gyakori tapasztalat, és nagyon biblikus!

Még azt a változást is láthatjátok mostantól, hogy a hosszabb cikkekből csak a bevezető sorokat lehet látni, és kattintani lehet a tovább olvasáshoz (akár a cikk címére, akár a Tovább olvasom >> linkre). Így, a rövidebb szövegrészekkel áttekinthetőbb a blog nyitóoldala. (Ez az egy információs cikk lesz talán a kivétel... :)

Áldott böngészést, és Isten kegyelméből sok-sok épülést kívánok nektek a mi Urunk Jézus Krisztus nevében!

Köszönöm, hogy megtiszteltek azzal, hogy olvassátok a blogomat, és hogy szolgálhatok felétek ezekkel az ajándékokkal!

Gyuri