2012. február 15., szerda

8 féle mód, ahogy az Úr szól hozzánk

Ez az írás még tavaly jelent meg a MorningStar oldalán, egy sorozat bevezetőjeként, amelynek a címe "Prófétai élmények". Ezt a sorozatot is elérhetővé szeretném tenni számotokra magyar nyelven. Kérlek továbbra is imádkozzatok ezért a munkáért, ha a szíveteken van. [Gy.]

Rick Joyner


8 féle mód, ahogy az Úr szól hozzánk


Ahogy már szó volt róla, és ahogy az Apostolok Cselekedetei 2:17-21-ben olvassuk, "az utolsó napokban" ki lesznek öntve a prófétai ajándékok. Ez azért van, mert szükségünk lesz erre az egyre tisztább útmutatásra a most kibontakozó időszakban. Én azt a kijelentést kaptam, hogy a prófétai tevékenységen megkétszereződik a kenet ebben az évben, és már tapasztalható is egy nagy növekedés ezen a téren. Mivel a Szentírás arra int bennünket, hogy "kívánjátok a szellemi ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok" (lásd 1 Korinthus 14:1), engedelmeskednünk kell az ilyen felszólításnak. Ahogy számítani lehetett rá, egyre nagyobb az érdeklődés a prófétai dolgok iránt, úgyhogy úgy látszik, ez egy időszerű tanulmány lesz. Nem csak annyi a célom vele, hogy információt nyújtsak, hanem hogy felgerjesszem a bennetek levő ajándékokat.

Az alábbiakban annak a módjait olvashatjátok, ahogyan az Úr prófétai módon szól a népéhez, a Szentírás kinyilatkoztatása szerint:

1) Benyomások
2) Szavak
3) Látomások
4) Álmok
5) Révület
6) Angyalok
7) Meglátogatások
8) Felvitetés a Mennybe

Eddig még csak érintettük ezt a témát, most azonban mélyebben belemegyünk. Azzal kezdjük, hogy alapvető meghatározásokat adunk meg.

BENYOMÁSOK - ezek általában érzések, érzékelések. Lehetnek finomak, nehezen észrevehetőek, és nagyon intenzívek is, de még így is az a jellemző, hogy az érzéseink területén történnek. Ennek ellenére ez az egyik alapvető módja annak, ahogy az Úr az Ő embereihez szól, és ezek nagyon erőteljesek és fontosak tudnak lenni. Viszont mivel annyira általánosak és nyitott az értelmezésük, nagy hiba, ha túlságosan dogmatikusan állunk hozzá bármihez, amit ezen a szinten kapunk.

SZAVAK - ezekkel az Úr velünk kommunikál, a mi nyelvünkön. Mint ahogy a benyomások, és a többi kijelentés többsége, ezek is az intenzitás széles skáláján mozognak - a "halk, szelíd hangjának" a meghallásától, az Ő hangos, fizikálisan hallható szaváig. Ez gyakori módja annak, ahogyan az Úr beszélni szokott az Ő embereivel, és nagyon hatékony tud lenni, ha már megtanultuk felismerni az Ő hangját.

A LÁTOMÁSOK olyan képek, amiket akkor látunk, amikor a szellemi szemeink megnyílnak, és elkezdünk látni velük. Ezek is lehetnek finomak, mint ha a szívünk szemével látnánk; könnyen elkerülhetik a figyelmünket, mint az Úr halk szelíd hangja, viszont lehetnek olyanok is, amiket "nyílt látomásnak" nevezünk. Ez már olyan, mintha mozivásznat néznénk, és nem tudjuk nem észrevenni.

ÁLMOK - nagyon gyakran szokott szólni az Úr ezek által az Ő embereihez, már a kezdetektől fogva, végig az Újszövetségben is, és talán most is ez a leggyakoribb.

RÉVÜLET - ez egy olyan mód, amely által a legfontosabb kijelentések közül adott néhányat az Ő embereinek, mint például amikor Péter révületbe esett, és ez vezette őt arra, hogy elmenjen Kornéliusz házába és megnyissa a hit kapuját a pogányok számára. A révület olyan, mintha ébren álmodna az ember. Úgy tűnik, hogy egyszerre két világban vagy - szellemileg látsz bizonyos dolgokat, de ugyanakkor tudatában vagy a természetes környezetednek is.

AZ ANGYALOK szolgáló szellemek, akiknek az a dolguk, hogy az üdvösség örököseinek szolgáljanak, ezért nem szabad, hogy furcsának találjuk a velük való találkozásokat. Valójában sokkal többször találkozunk velük, mint ahányszor tudatában vagyunk ennek. Feladatuk az Úrtól jövő üzenetek közvetítése. Kiemelkedő jelentőségű időkben, és Isten fontosabb munkálkodásai idején, az Isten emberei és az angyalok közötti kommunikáció gyakoribbá válik. Ez is olyan dolog, amit sokkal jobban meg kell szoknunk az előttünk álló időkben.

A MEGLÁTOGATÁSOK személyesen az Úr részéről, gyakoriak mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Egy ilyen esetről olvasunk az ApCsel 23:11-ben: "A következő éjszakán pedig melléállván az Úr, monda néki: Légy bátor Pál! Mert miképpen bizonyságot tettél az énfelőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell néked Rómában is bizonyságot tenned." Az Úr természetesen elküldhetett volna egy angyalt is, hogy megvigasztalja Pált ebben a helyzetben, de Ő úgy döntött, hogy személyesen jelenik meg Pálnak. Ez is egyre gyakoribb mostanában.

FELVITETÉS A MENNYBE, mint például amikor János kapta a Jelenések könyvét, és amiről Pál is állította, hogy átélte, sőt ma is történnek ilyenek. Sokan "vitettek fel" az Ő trónja elé, vagy más mennyei helyekre.

Ezek az alapvető módjai annak, ahogyan az Úr szólt és kijelentette magát a Szentírásban. Bizonyos mélységben mindegyikkel fogunk foglalkozni. Én személy szerint mindegyiket átéltem már, némelyiket számos alkalommal. Ezért sok mindent fogok megosztani veletek a saját tapasztalataimból és a saját meglátásaim alapján, azokkal kapcsolatban, amiket hasznosnak tartok, ugyanakkor arról is szó lesz, hogy a prófétikus barátaim hogyan élték át ugyanezeket, olyan módon, amelyek talán egyediek. Úgy gondolom, mindegyiket nagyon érdekesnek fogjátok találni, de hangsúlyozom, hogy az a cél, hogy ti magatok éljétek át a saját élményeiteket, és hogy növekedjetek a nektek adatott ajándékokban.

- - -
Fordítás: Országh György