2015. május 14., csütörtök

NEMZETEK SZÜLETNEK A SZÍVEKBEN!!

NEMZETEK SZÜLETNEK A SZÍVEKBEN!!

2015. MÁJUS 14. / LANA VAWSER

"Kérd tőlem, és odaadom neked a nemzeteket örökségedül, s osztályrészedül a föld határait." - Zsoltárok 2:8

Volt egy átélésem az Úrral, amelyben sokakat láttam Isten népe közül, akik az Ő szívéért kiáltottak, sokan kiáltottak a mélyebb kinyilatkoztatásért, és az Istennél levő "TÖBBÉRT". Hogy abban a TÖBB áldásban járjanak, ami már az övék.

"Én népem, tudni akarjátok, mi van a szívemben? A nemzetek vannak a szívemben. Sok nemzet jutott el a fordulópontra."

Annyira erős vágyakozás volt a hangjában, az Ő hangja telve volt vágyakozással, hogy a népe partnerként együttműködjön azokért a célokért, amit Ő akar megtenni MOST a nemzetekben.

Isten gyermekeit hallottam kiáltani, egyiket a másik után, hogy "Add nekem a szívedet a nemzetek iránt, Uram, hadd érezzem, amit te érzel a nemzetek iránt!"

A NEMZETEK FORGÓSZELE

Ezután azt láttam, hogy az Úr ráfújta a leheletét a népére, akik kiáltottak hozzá, és a valaha látott legdicsőségesebb, HATALMAS forgószél szabadult fel az Ő leheletében. Ahogy ez a forgószél egyre csak pörgött, nagyon sok nemzet ZÁSZLAJÁT láttam ebben a forgószélben pörögni. Ez a mennyei forgószél tartalmazta Istennek a nemzetek felé irányuló szívét. Azt a kijelentést, amit a nemzetekben akar megcselekedni és amit rá akar lehelni a nemzetekre.

Ahogy a forgószél elkezdett átvonulni Isten népe fölött, miközben kiáltottak hozzá, azt láttam, hogy zászlók hullottak ki a forgószélből, Isten népére, és ahogy a zászlók rájuk estek, elkezdtek sírni, mert megkapták az Atya szívét az adott nemzet(ek) iránt. Olyan szintre kezdett emelkedni a közbenjárás, amilyet még nem láttam. MÉLYSÉGES mennyei sóhajtások születtek meg Isten népében. Ahogy felkiáltottak közbenjárással azokért a konkrét nemzetekért, amelyek rájuk lettek küldve, azt láttam, hogy minden egyes személy kapott egy PUZZLE DARABKÁT. Az volt rájuk írva, hogy "EGY HIÁNYZÓ DARAB".

Hirtelen ismeret jött belém erről a hiányzó darabkáról. Arról szóló kijelentés volt, amire az Úr azt a konkrét személyt elhívta, hogy mit invesztáljon abba a konkrét nemzetbe. Kijelentés arról, ahogy az Úr akarja használni őket, hogy változást hozzanak, igazságosságot és változást abba a konkrét nemzetbe. Némelyek számára közbenjárással, némelyek számára misszióval, némelyek számára abba az országba való átköltözéssel, a munka világában szolgálva. De minden egyes puzzle darab, ami át lett adva, egy-egy meghívó volt Istentől, hogy partnerként működjenek együtt Vele, akár elköltözöl az országodból, akár nem, azzal a céllal, hogy MEGVÁLTOZZON EGY NEMZET.

ÁTÉLÉSEK, PRÓFÉTAI ÜZENETEK, ÁLMOK, KINYILATKOZTATÁSI KULCSOK

Az Úr egy vagy több konkrét nemzet iránti buzgóságot gerjeszt az Ő népének a szívében, miközben ők benyomulnak, hogy többet tudjanak meg arról, hogy mi van az Ő szívében. Ez a buzgóság egyre intenzívebb, miközben a "benyomulás" folyik.

Ne hagyd figyelmen kívül a buzgalmat, amit érzel, és ne hagyd, hogy az elméd az utadba álljon. Az Úr az Ő szívét adja át most nektek a nemzetek iránt. Végezz kutatást arról a nemzetről, ami a szíveden van, folyamatosan járj közben, mert az Úr királysági kulcsokat küld ki a Vele való átélések által, prófétai üzenetek és álmok által ebben az időszakban, amelyekből ki lehet nyerni a kijelentést. Amikor ezt a kijelentést alkalmazzák, azokból KULCSOK lesznek, amelyek nemzetek zárjait nyitják ki, akár a saját lakásodból, miközben imádkozol.

Sokatoknak KÜLÖNLEGES figyelmet kell fordítani az álmaitokra, és az álmaitokban szereplő földrajzi területekre, mert ezek Királysági kulcsok, amelyeket ezekben az álmokban és ezeken a helyszíneken kaptok meg, amelyek új feladatokat fognak szülni.

SZÜLÉS ÉS FORDULAT

Jelenleg egy rettenetesen nagy SZÜLÉS és FORDULAT ideje van a nemzetekben, és sok nemzet jutott el a fordulópontra. Amit az Úr NEKED ad, az fontos annak a nemzetnek / azoknak a nemzeteknek. Szereped van, amit be kell töltened, és kérdezd meg Tőle, hogy mi a te "hiányzó darabkád" annak a nemzetnek a nagy összképéhez. Ez lehet pénzbeli magvetés a missziókba, lehet közbenjárás, lehetnek kimondott prófétai üzenetek, lehet a munka világában való szolgálat abban a nemzetben. Lehet a médiában, lehet a művészetben, és lehet, hogy egy hatalmas gyakorlati lépést (költözést) igényel. Az Úr felgerjeszti az Ő népének a szívét, miközben benyomulnak a nemzetek érdekében, mert egy aratást kell elvégezni a nemzetekben, miközben az Ő népe betölti a saját szerepét.

A KULTÚRA HÉT HEGYE

Az Úr ÁLTALATOK akarja formálni a kultúra 7 hegyét (a médiát, az oktatást, a művészetet, a vallást, az üzleti világot, a kormányzatot, a családokat)!!!!!!!! Ne engedjétek az ellenségnek, hogy azt mondja nektek, hogy nem erőteljesek az imáitok, mert IGENIS ERŐTELJESEK. Miközben imádkoztok, SOK MINDEN történik a nemzetek felett, ami készen áll, hogy ki legyen öntve, miközben Isten népe partnerként együttműködik Vele, és a résre áll az adott nemzetért való bűnbánattal, áldást és nem ítéletet szólnak, és tisztességet visznek oda, ahol a tisztességnek van helye, a látható sötétség ellenére. MÉG MINDIG VAN ARANY A NEMZETEKBEN! Isten MÉG TÖBB ARANYAT akar felszabadítani, és az Ő Dicsőségét, ÁLTALATOK!!!!

KONKRÉTAN kérdezzétek meg az Úrtól, hogy hogyan akar használni benneteket abban, hogy elvigyétek az Ő Királyságát a kultúra 7 hegyére. Láttam egy FELGYORSULÁST abban, ahogy az Ő népét kiküldik a 7 hegyre, mint mennyei titkos ügynököket, hogy magukkal vigyék az Ő Dicsőségét!!!!!! Isten új dolgot cselekszik! Egy új út nyílik meg előttünk!

Azokat a "rossz híreket", amiket láttok és hallotok a nemzetek életében, használjátok kiindulópontként arra, hogy megkérdezzétek az Urat, hogyan tudtok részt venni a VÁLTOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN.

Ne mondjatok le a nemzetekről, Isten népe! Ne ingasson meg titeket az a felfordulás és sötétség, amit a nemzetekben láttok, mert Istennek van egy MENTŐ terve, amit meg akar valósítani, nekünk viszont MUSZÁJ betölteni a saját szerepünket.

Az Úr most átadja a nemzetek iránti szívét, mert egy megrázás történik jelenleg a világon, az Úr pedig megmutatja nektek az akaratát, hogy a KULTÚRA HEGYEI közül melyikbe invesztálj a nemzet(ek)ben.

Emberek, itt az idő, hogy benyomuljatok! Amire Isten hív benneteket, az NAGYOBB, MINT GONDOLNÁTOK! Hatalommal vagytok felruházva, hogy partnerként együttműködjetek Vele, hogy átformáljatok egy nemzetet a kultúra hegyei által. Isten TITEKET akar használni egy nemzet átalakításában.

Egy szülés van folyamatban a nemzetek érdekében! Nyomuljatok előre! Itt az idő, hogy az Egyház világítson a nemzetekben. A nemzetek Isten Dicsőségének a megnyilvánulásáért kiáltanak, ő pedig TITEKET fog használni, hogy visszatükrözzétek mindenhol, ahová mentek. Ezen felül, Jézus Királysági kulcsokat fog adni nektek, amelyeknek a segítségével a nemzeteket zárjai fognak felnyílni, MÉG MÉLYEBB szinten. Ez egy KRITIKUS IDŐPONT Krisztus testében a nemzetekre nézve. Itt az ideje, hogy Szaván fogjuk az Urat! A sorsukat meghatározó AJTÓK várakoznak a nemzetekért való előrenyomulás útján. SZÉLESRE fognak tárulni, ahogy benyomultok az Ő kinyilatkoztatási kulcsaiért a nemzetek érdekében.

"KÉRD TŐLEM, ÉS ODAADOM NEKED A NEMZETEKET ÖRÖKSÉGEDÜL, S OSZTÁLYRÉSZEDÜL A FÖLD HATÁRAIT"

Kérlek, fogadd el az Ő meghívását... TE VILÁGOT MEGVÁLTOZTATÓ! A nemzetek RÁD VÁRNAK! KELJ FEL, VILÁGÍTS, MERT ELJÖTT A TE IDŐD!

************
http://lanavawser.com/2015/05/14/nations-are-being-birthed-in-hearts/