2013. június 13., csütörtök

Prófécia 2013. június 13.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2013. június 13.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Látomásban egy csoportot láttam, lehet, hogy egy család volt, de lehet, hogy másféle kapcsolat volt közöttük, ezt nem tudom. A mennyből hangok szólaltak meg, amik nekik voltak küldve, hogy szellemileg felébresszék őket. Némelyek túlságosan el voltak foglalva a feladataikkal, és nem tudták meghallani ezeket a kellemes, dallamos hangokat. Úgy rohangáltak, mintha kifutnának az időből, a munkájuk pedig létfontosságú lenne. Mások azért nem hallották meg a hangokat, mert ilyesmit el sem tudtak képzelni. Ami igazán számított nekik, az anyagi világ volt, a pénz és a tulajdontárgyaik. Voltak olyanok is, akik nagyon sokat gondoltak magukról, és másoknál okosabbnak tartották magukat. Voltak, akik azért nem hallották meg a hangokat, mert beteljesületlenek voltak, csalódottak voltak, depresszív hangulatban voltak és boldogtalanok voltak. Voltak, akik az aggodalmaskodás, a félelem és a kárhoztatás miatt nem hallották a hangokat. De voltak olyanok is, akiknek a szíve alázatos és nyitott volt. Arra vágytak, hogy a természetes dolgokon túl lássanak és halljanak; az emberek által tanított határokon is túl; a megkötöttségek és a tilalmak területein is túl. Ők meghallották ezeket a földöntúli hangokat, és átváltoztak.

Máté 13:9 "Akinek van füle a hallásra, hallja meg!"