2013. október 30., szerda

Prófécia 2013. október 30.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2013. október 30.

A TROMBITA, BILL BURNS:
Engedni fogom, hogy a kenetem megérintsen téged, és engedni fogom, hogy a kenet folyamai életre keljenek benned, és elkezdjenek áradni. Ebből az áradásból nagy öröm, nagy reménység és nagy értelem származik. Ez a kenet arra van, hogy helyreállítson téged. Kelj fel, és vedd át azt, amit Én cselekszem, és az Én királyságomban lakjál teljesen. Állj helyre ebben a pillanatban, mondja az Úr.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Láttam egy házat, amit viharok tépáztak meg. A külső szerkezete még ép volt, és az alapja is szilárd volt, de a ház belsejét teljesen helyre kellett állítani. Aztán építőmestereket láttam, akik bementek, és minden sérült berendezést szétszedtek és kihordtak, és egy új és jobb belső teret építettek ki. Gyönyörű volt, és sokkal jobb, mint az, ami lerombolódott. Majd ezt mondta az Úr: Nagy káosz és rombolás volt mindeddig, ami egyes esetekben még az életben maradásodat is veszélyeztette. De Én ezt azért engedtem meg, hogy erősséget és rendet hozzak létre az életed minden területén.
Jeremiás 31:28 És amiképpen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és elrontsam, letörjem és pusztítsam és veszedelembe sodorjam őket, azonképpen vigyázok arra, hogy megépítsem és beplántáljam őket, azt mondja az Úr!