2013. július 4., csütörtök

Langyosság

Langyosság
A Nagy Küldetés, 27. rész


2013., 27. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet


Ahogy korábban már beszéltünk róla, sokan az egyháztörténelem prófétai felvázolásának tartják a Jelenések könyvében látható hét gyülekezetet, amivel én is egyetértek. Ha visszatekintünk az egyháztörténelemre, valóban bámulatos pontossággal vázolja fel. Ez azt is jelenti, hogy az utolsó gyülekezet, amelyiket ott megszólít az Úr, a laodiceai, a korszak végének az egyházát jelképezi. Ez volt az a gyülekezet, amelyiknek a legnagyobb ígéreteket adta az Úr: az eledelüket Tőle fogják kapni, és Vele fognak ülni az Ő trónján. Ez nagy kontrasztban van ahhoz a nagy sokasághoz képest, akik a trón előtt állnak (lásd Jelenések 7). A lehető legjobb szellemi eledelről és páratlan hatalomról van szó tehát.

Hajlamosak vagyunk úgy szemlélni a laodiceai gyülekezetet, mint akik annyira nagy jólétben éltek, hogy ellangyosodtak, és ettől már annyira rosszul volt az Úr, hogy kész volt kihányni őket a szájából. Ez igaz a mai egyházra is, és ez a nagy veszély fenyegeti a most élő keresztényeket. A langyosság a lehető legrosszabb állapot, amibe egy keresztény kerülhet, ugyanis arról árulkodik, hogy az illető teljesen semmibe veszi az Urat.  Egy kapcsolatban a legbántóbb dolog a közömbösség. A Mindenható Istent ismerni és langyosan viszonyulni Hozzá, a legnagyobb sértés. Úgy tűnik, ez jellemzi a mai keresztények nagy részét, sőt a legtöbbjüket.

Hogyan tud langyos lenni, aki ismeri Istent? Jézus azt mondta: "Annak következtében, hogy törvényrontással telik meg a [világ], a legtöbb emberben elhidegül a szeretet." (Máté 24:12 Csia). Itt nem azt mondja, hogy "sok", hanem azt, hogy "a legtöbb". Ez egyértelműen keresztényeknek szól, hiszen a nem keresztényekben nincs szeretet Isten iránt, amit elveszíthetnének. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ezekben az időkben a legtöbb keresztényben elhidegül a Krisztus iránti szeretet. Ahhoz, hogy a forró állapotból kihűljön az ember, át kell mennie a langyosság stádiumán. Úgy tűnik, jelenleg itt tart a legtöbb keresztény.

A törvénytelenség tisztátalansággal kezdődik, ami paráznaságba és házasságtörésbe megy át (lásd Róma 6). Mindazoknak, akik ezen az ösvényen indulnak el, ami a törvénytelen érzékiség, kívánságok, és az azokból fakadó bűnök ösvénye, el fog hidegülni az Isten iránti szeretete. Ezekre az a jellemző, hogy még vallásosabbak lesznek, hogy így próbálják ellensúlyozni a bűnösségüket. De ez is csak egy újabb, mélyreható eltávolodás attól az igazságosságtól, amit kizárólag Jézus keresztje által kaptunk meg. Akik cselekedetek által keresik a megigazulást, még távolabb kerülnek attól, hogy igazán szeressék Istent.

Ortodox zsidók készítettek egy tanulmányt, amelyből azt állapították meg, hogy a pornográfia nagyobb függőséget okoz, mint a kokain. Ebben a zsidó közösségben csak 6% volt a válási arány, miközben a világ többi részén ugyanez közel 50%-os arányban tapasztalható. Ezért amikor az ortodox közösségben megkétszereződött a válások aránya, elkezdték keresni a válaszokat arra, hogy miért történik mindez, és ezért készítették a tanulmányt. Azt találták, hogy a pronográfia a legfőbb belépési pontja a bűnnek, ami rombolja a házasságokat.

Ha beengedjük az életünkbe a pornográfia tisztátalanságát, Krisztus szeretetét adjuk el érte. Az iránta való szeretetünk elhidegül, és további törvénytelenség fogja megragadni a szívünket. A választási lehetőségünk: kívánság, vagy élet. A bűn zsoldja halál, az örök élet pedig csak Krisztusban található meg. A bűnt fogjuk szolgálni, vagy Őt? "Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket." (lásd Zsidó 4:7)

- - - - - - - - - - - - - - - -
Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Minstries - Word for the Week - Lukewarmness - The Great Commission, Part 27