2013. július 23., kedd

A budapesti szolgálat és a folytatás

Kedves Testvérek!

Mint ahogy olvashattátok is, múlt hét szombaton volt egy rendezvény Budapesten, ahol én is részt vettem. Nagyszerű élmény volt újonnan megismert és régebbről is ismert testvérek között szolgálni, viszont nagy felüdülés volt az ott szolgáló többi testvér áldásaiból is részesülni!

Elizeus Debóra az imádkozásról mondott el fontos igazságokat Jézus tanításai alapján, amit azonnal gyakorlatba is ültettünk közös imádkozással. Ezután az élettörténetéből hallhattuk Isten csodálatos munkájának a bizonyságát, ahogyan kihozta őt a gyűlöletből a teljes megbocsátásba és Krisztusi szeretetbe. Mindannyiunkat nagyon megérintett ez a bizonyság, különösen az a győzelem, amit az evangéliumban tisztán, egyértelműen olvasható, Jézus által tanított igék igazsága végzett el Debóra életében. Nagyon buzdító, megerősítő volt!

A Rutkai házaspár felüdítő, Szent Szellemmel felkent dicsőítő szolgálata szintén nagyon fontos színt adott az alkalomnak. Én különösen hálás vagyok az ilyen szolgálatokért, amikor mások vezetik a dicsőítést, én pedig a "másik oldalról" is élvezhetem Isten jelenlétét!

Viszont annak a lehetőségnek is nagyon örültem, hogy néhány szóval bevezethettem egy-egy részt az alkalmon, illetve én is vezethettem dicsőítést. Fantasztikus volt a jelenlévők nyitottsága, Isten iránti szomjúsága, ami a Szent Szellem csodálatos jelenlétét vonzotta közénk, bármelyikünk szolgált dicsőítésvezetéssel.

Az alkalom végén, valóban "rendhagyó" módon, kiscsoportos beszélgetéssel jártuk át az elhangzott, vagy újonnan felvetett témákat, ami azért is jó volt, mert együtt kóstolhattunk bele az ilyen szabadabb légkörű, mégis építő beszélgetésbe, amelyben mindenki egyenértékű partnerként volt kezelve. Ebben is van még mit tanulnia a kereszténységnek, de ha a szándék megvan, és ebben is komolyan vesszük a közösséggyakorlásra szóló igei útmutatásokat, nagyon gyümölcsöző területre találhatunk rá a gyülekezeteink életében!

A konferencia szolgálatairól (igehirdetésről és dicsőítésekről) videofelvétel is készült, ha minden igaz, hamarosan elérhető lesz az interneten. Amikor konkrét infó lesz róla, itt közzéteszem majd.

Debórától tudom, hogy folytatják az elkezdett munkát, azzal a szándékkal, hogy rendszeresen tartsanak alkalmakat ugyanott Budapesten. Szeretettel hívnak mindenkit a 27-én (a most következő szombaton) tartandó Istentiszteletükre, ami természetesen már nem konferencia lesz. Az alkalom 10.00 órától 14.00 óráig fog tartani, amely során közös ima, közös beszélgetések és interaktív prédikáció is lesz. Ezen az alkalmon Rutkai György és Elizeus Debóra fognak igehirdetéssel szolgálni. Az érdeklődők számára a helyszín mégegyszer: Budapest, Xlll. Váci utca 168. Réno udvar A épület. 3 emeleti konferencia terem.

Részemről a folytatás úgy fog kinézni, hogy habár Budapestre nem fogok rendszeresen feljárni, de időnként, ha az Úr is úgy akarja, ellátogatok oda is, illetve máshol is várnak az országban, nem csak Budapesten, hanem máshol, távolabb is. A saját városomban, Miskolcon rendszeresen szolgálok egy közösségben - az alkalmainkról, és tervezett nagyobb szolgálatokról külön írok majd.

Országh Gyuri