2012. március 24., szombat

A valódi prófétai benyomások Isten tulajdonságait tükrözik

A valódi prófétai benyomások Isten tulajdonságait tükrözik

A prófétai élmények sorozat, 4. rész





A prófétai benyomások jelentik a legalapvetőbb prófétai kinyilatkoztatást, és általában így szokott elkezdeni beszélni velünk az Úr. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a barátainak hívott el bennünket, és azt akarja, hogy érezzük, amit Ő is érez, és ne robotok legyünk, akik csak azt csinálják, amit az Úr mond. Arra teremtette Isten az embert, hogy közösségben legyen vele, és Ő olyan küldötteket keres, akiknek ugyanaz van a szívében az üzenetről.

Itt egy nagyon is lehetséges buktató - a legnagyobb elbizakodottság egy prófétikus ember részéről az, ha azt gondolja, hogy Isten ugyanazt érzi az egyes dolgokkal kapcsolatban, mint ő maga. Emiatt óvatosan kell kezelnünk a prófétai benyomásokat, és tisztában kell lennünk vele, hogy amikor nem mutat konkrét dolgot Isten, akkor az érzéseink és véleményünk a sajátunk, és nem feltétlenül Istené.

Ismerek olyan prófétikus embereket, akik egy bizonyos területen sérültek, nincsenek meggyógyulva, és emiatt rendkívül érzékenyek tudnak lenni, vagy sértődékenyek, és olyan ítéleteket mondanak ki, amiket Isten nem mondott ki. Ennek egyik példáját láthatjuk, amikor Jakab és János tüzet akart lehívni az égből, hogy megeméssze azokat, akik ellenkeztek velük. Jézus megdorgálta őket, és azt mondta, hogy nem tudják, milyen a saját szellemük (lásd Lukács 9:54-55).

Hogyan lehet jól csinálni ezt? Tapasztalattal. Mivel az elsődleges elkötelezettségünk az, hogy megismerjük Isten szívét, ezért fel kell ismernünk a saját elbizakodott feltételezéseinket, az előítéleteinket és a sértődéseinket is, amelyeket még nem sikerült legyőznünk. Ezért van az, hogy soha nem bízom meg egyetlen olyan kijelentésben sem, ami negatív egy olyan személlyel kapcsolatban, akire nézve van okom negatívnak lenni, még akkor sem, ha álomban, vagy látomásban kapom. A mások által kapott negatív kijelentésekben sem bízom meg akkor, ha azt látom, hogy van bennük valamilyen seb az adott személlyel vagy témával kapcsolatban. Láttam egyébként nagyon érett prófétikus embereket elbukni ebben.

Kritikus jelentősége van annak, hogy a prófétikus emberek megismerjék a teljes megbocsátás kegyelmét, és ne érezzék megbántva magukat, különösen az elutasítás miatt ne. Jézus érdemelte meg a legkevésbé, hogy elutasítsák, Őt, Aki a Teremtője azoknak, akik elutasították és megkínozták. Mégis, nem csak megbocsátott nekik a kereszten, hanem a legnagyobb megbocsátást mutatta ki irántuk - azért imádkozott, hogy az Atya is bocsásson meg nekik! Gyakran minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy megbocsássunk az embereknek, de azzal a motivációval, hogy ha mi megbocsátunk, majd Isten bosszút áll rajtuk, Jézus viszont azért imádkozott, hogy még az Atya is bocsásson meg nekik. Azelőtt soha senki nem tanúsított ekkora szeretetet.

Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a legnagyobb prófétai üzenet az Isten természetéről és tulajdonságairól szóló üzenet. Soha nem lesz annál nagyszerűbb üzenet Isten személyéről, mint amit a kereszten ismertetett meg. Ha úgy akarjuk képviselni Őt, amilyen Ő valójában, akkor fel kell vennünk a keresztünket, minden nap, és készségesen le kell tennünk az életünket és a sérelmeinket, hogy rajtunk is láthassák a kereszt üzenetét. Ha egyszer eljutunk arra a szívünkben, hogy a legnagyobb életcélunk Őt képviselni, amilyen Ő maga valójában, és hogy a kereszt mutatja be az Ő személyét tökéletesen, akkor a keresztről szóló életforma ugyanúgy az életünk legnagyobb elkötelezettsége lesz. Ez az egy, ami a valódi küldötteket elkülöníti azoktól, akik csak igényt tartanak erre a címre. Készek vagyunk az egész életünkkel megélni a keresztet?

- - -
Fordítás: Országh György