Rick Joyner mostani cikke az éretté válásról, az elhívásról és a szolgálatba állításról szól.
A cikk forrása: MorningStar Ministries
Fordítás: Országh György
~ ~ ~
Rick Joyner
Látni és hallani, 5. rész
2011, 5. hét
Ezen a héten a prófétai ajándékokat fogjuk tanulmányozni, valamint azt, hogy hogyan működnek bennünk. Miközben ezt tanulmányozzuk, sokan rá fognak jönni, hogy már eddig is tevékenykedtek ezekben az ajándékokban, csak éppen nem tudtak róla. Ennek ellenére, nem valami tudományról van itt szó, hanem kapcsolatról. Egy bizonyos Személynek a szavára figyelünk, és nem csupán recepteket és módszereket tanulunk.
Az Ámós 3:7 ezt mondja nekünk: "Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az Ő szolgáinak, a prófétáknak." Sehol sem szerepel a Törvényben, hogy az Úr erre kötelezte volna magát, viszont azért teszi meg mégis, mert semmit sem akar tenni úgy, hogy ne mondaná meg a barátainak, ami a prófétai szolgálat alapvető esszenciája – az Istennel való barátság. A próféták azok, akik olyan közel kerültek Istenhez, hogy Ő nem is akar tenni semmit anélkül, hogy elmondaná nekik.
Sokan felteszik azt a kérdést, hogy a prófétai szolgálatra elhívást kell-e kapni, vagy törekedni kell rá. Mindkettő igaz. Egyesek már a születésük előtt el lettek hívva, és nincs is más lehetőségük. Viszont a prófétaiság olyan dolog is, aminek a keresésére felszólít a Szentírás. Ha Isten nem engedné, hogy elérjük, akkor nem is mondaná, hogy ezt tegyük. Mivel a prófétaság leglényegesebb alkotórésze az Istennel való barátság, ezért ez egy olyan dolog, amiről azt akarja, hogy az egész népe törekedjen rá. Ezért mondta Mózes, hogy bárcsak Isten egész népe próféta lenne (lásd 4 Mózes 11:29).
A próféták azért látják, amit Isten cselekszik, mert olyan közel tartózkodnak a trónjához – ami ott történik, azt látják és hallják. Gyakran hallottam már, amikor azt mondják az emberek, hogy nem az ajándékot kell keresnünk, hanem az Ajándékozót. Ez úgy hangzik, mint egy nemes és bölcs gondolat, viszont ellentétes a Szentírással, és csak az éretlenek követnek ilyen üres szófordulatokat, amelyek eltérítik őket a Szentírás igazságaitól. Olyan igehelyek, mint például az 1 Korinthus 14:1, arra intenek bennünket, hogy "Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a szellemi ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok." A Szellem ajándékainak a buzgó keresése nem más, mint az Úr buzgó keresésének az egyik formája. Az Atya azokat keresi, akik készek Szellemben és igazságban imádni Őt, és ennek az egyik formáját a Szellem ajándékai jelentik.
Természetesen az Ajándékozót keressük először, de ez nem zárja ki a Szellem ajándékainak a keresését. A Szellem ajándékai nem olyan értelemben ajándékok, ahogyan mi az ajándékokra szoktunk gondolni. Nem valami kedveskedésből adott születésnapi ajándék. Talán jobb lenne egy olyan fordítás, hogy "a Szellem eszközei". A Szellem ajándékait nem jutalomból kapjuk, és nem is csupán azért, hogy áldást jelentsenek számunkra, hanem azért, hogy elvégezhessük az Ő munkáját. Az Úrnak ez a munkája az imádat; ez a szolgálatunk, amit azért végzünk, mert szeretjük Őt.
A próféta egyik alapvető feladata, hogy Istent képviselve szóljon, hogy elmondja azt, amiről Isten akarja, hogy elhangozzék egy bizonyos helyzetben. Ez egy rendkívül nagy bizalom, amiben nem fogja részesíteni az éretleneket vagy a könnyelmű embereket. Melyik az a király, aki olyan képviselőt szeretne, aki hajlamos hozzátenni a saját véleményét? Ezért hát bárkit használhat a prófétálásra, de ahhoz, hogy az Úr valakinek arra adjon megbízatást, hogy próféta legyen, ahhoz egy bizonyos szintű érettség, becsületesség, és az Úrtól kapott bizalom szükséges. Csapdába kerülünk, ha azt gondoljuk, hogy Isten véleményét ismerjük mindenről – hogy amit mi gondolunk, az ugyanaz, amit Ő gondol, és hogy amit mi érzünk egy dologgal kapcsolatban, azzal kapcsolatban Istennek is ugyanolyan érzése van. Ez a legjobb esetben is oda fog vezetni, hogy a saját lelkünkből prófétálunk.
Ez történt Péter apostollal közvetlenül azután, hogy megkapta a legnagyobb kijelentést – hogy Jézus a Krisztus. Jézus elismerően nyilatkozott Péterről, mivel közvetlenül az Atyától hallotta meg azt a kijelentést, és elmondta, hogy azon a kősziklán, az Atyától származó kijelentés kőszikláján fogja felépíteni az Ő egyházát. Majd megáldotta Pétert a királyság kulcsaival. A Péter szájából közvetlenül ezután elhangzó szavak egyenesen a pokolból származtak, amiért Jézus kénytelen volt megszidni őt, ezekkel a szavakkal: "Távozz tőlem Sátán!" (lásd Máté 16:23).
Itt látjuk tehát, milyen könnyen előfordulhat, hogy követlenül a mennyből hallunk valamit, a következő dolog pedig már közvetlenül a Sátántól származik. Ez Péter éretlensége miatt történt így, és gyakorlatilag minden prófétai ajándékkal bíró emberrel megtörténik, amikor még éretlen korban van. Ha ez téged túlságosan elbátortalanít, és túlságosan félsz az ilyen hibák elkövetésétől, akkor soha sem lesz belőled próféta. Ha tanulsz a hibáidból, akkor megtanulod megkülönböztetni Isten hangját a saját lelked hangjától, illetve az ördög hangjától, ha viszont túlságosan félsz attól, hogy hibázhatsz, akkor soha nem fogsz tanulni. Péter az Újszövetség legnagyobb hibáinak az elkövetésére volt hajlamos, viszont a legnagyobb dolgok közül néhány szintén általa történt meg, és ezért kapta meg a királyság kulcsait. Péter nem félt használni ezeket, és meg is nyitotta a hit ajtaját mind a zsidók, mind a pogányok számára, nem beszélve a vízen járásról, halottak feltámasztásáról, és arról az erőről, ami miatt csupán az árnyékának érintése már meggyógyította az embereket.
Sokan szeretnék tudni, mi a recept Isten hangjának a meghallására, hogy elkerülhessék a hibákat, de az általam ismert egyetlen recept az, hogy fejlődni kell a Krisztusban való érettségben. Nagyon szeretném, ha olyan ajándékom lenne, hogy ha ráteszem a kezemet az emberekre, ők azonnal érettségre jutnak, de erről az ajándékról soha nem olvastam a Szentírásban. Az érettséghez tapasztalatok kellenek. Az is biztos, hogy az emberek gyakran sokkal gyorsabban tanulnak a hibák elkövetéséből, ezért ha gyorsan szeretnénk éretté válni, akkor a hibáinkat mint lehetőségeket kell megragadni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akarnunk kellene a hibákat, de nem is szabad túlságosan félnünk tőlük ahhoz, hogy hitben kilépjünk. Ha mégis félünk, akkor soha nem fogunk csinálni semmit, és soha nem fogunk fejlődni az ajándékokban.
Azok között, akiket igazán újszövetségi kaliberű prófétai ajándékkal bíró embereknek tekintek, egyet sem ismerek, aki ne követett volna el nagyobb hibákat, miközben az éretté válás útján haladt. Ha már egyszer megkaptuk a prófétai megbízatásunkat, akkor már nem szabadna ezeket a hibákat elkövetni, de van különbség a szolgálatra való elhívás és a megbízatás (szolgálatba állítás) között. Pál már évekkel korábban megkapta az apostoli elhívását, mielőtt Antiókhiában szolgálatba lett állítva (megkapta a megbízatását). Amikor prófétaságra való elhívást kapsz, azzal még nem vagy próféta, csak akkor, amikor már megkaptad a megbízatást is. Arra kell figyelnünk, hogy az "elhívásunkat és kiválasztatásunkat erőssé tegyük" (lásd 2 Péter 1:10), vagyis törekednünk kell az elhívásunkban való érettségre, mindaddig, amikor Isten is elérkezettnek látja az időt a megbízatásunkra. Ha azon tűnődsz, hogy vajon megkaptad-e már a megbízatásodat, akkor biztos, hogy még nem. Amikor eljön az igazi, akkor semmi kétséged nem lesz felőle. Addig is élvezd a lehetőséget a szárnyaid próbálgatására, és maradj elég alázatos ahhoz, hogy kihasználd a hibáidat és tanulj belőlük.
