Az alkalmatlanságtól a rátámaszkodásig
A legnagyszerűbb keresztény élet, 27. rész
2015., 27. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet
Amikor az Úr arra hívott el, hogy vállaljak el néhány igen csak bonyolult helyreállítási munkát, az az időszak volt a legjobb és egyben a legrosszabb is. Olyan feladatokat bízott rám, amit senki más nem akart elvállalni. Ezek a feladatok keményen igénybe vettek, és még keményebben igénybe vették a hírnevemet is, sőt, néha egy-egy jó barátot is elveszítettem ezek miatt. Viszont ezek által a feladatok által jobban megismertem az Úr szívét, mint amennyire elméleti tanulmányozás által valaha megismerhettem volna. Minél nehezebb volt egy feladat, annál jobban ismertem meg Őt, és annál nagyobb beteljesülést adott, valamint, úgy gondolom, annál több gyümölcs származott belőle.
Mindannyiunknak egy helyreállítási munka az egész élete. Ebbe beletartozik az elménk megújítása és a viselkedésünk megváltoztatása is. Beletartozik a Szellem gyümölcsében való növekedés, a testi természetünktől való elfordulás, és az "óemberünk", vagyis a régi természetünk eltemetése. Viszont van egy problémám valamivel, amit sokan úgy neveznek, hogy "belső gyógyulás", ugyanis szerintem ez nem más, mint az óember kiásása, és annak a meggyógyítására tett kísérlet, miközben azt kellene tennünk, hogy eltemetve hagyjuk, és egyszerűen ragaszkodunk az új természetünkhöz, ami egyedül Krisztusban található.
Persze van némi igazság a "belső gyógyulásban", vagyis azoknak az erődítményeknek a lerombolásában, amelyek erősen fogva tudnak tartani, mert ahhoz, hogy megszabaduljunk ezektől, segítséget kell kérnünk. Tisztában vagyok ezzel, és nagyra értékelem, mindaddig, amíg ezt a kereszt kenete és ereje alatt végzik. Viszont komoly aggodalmaim vannak azokkal kapcsolatban, akik azt feltételezik, hogy kellően bölcsek ahhoz, hogy körbeáskálódjanak az emberek lelkében, és így helyrehozzák őket. Ezekben az esetekben egyetlen olyan embert sem láttam, aki valóban szabaddá lett, csak olyanokat, akik még mélyebbre zuhantak az önmaguk felemésztésének a fekete lyukába, miközben nyomasztó módon csak önmagukra és a problémáikra koncentráltak.
Ahogy a 2 Korinthus 3-ban láthatjuk, azáltal változunk meg, hogy az Úr dicsőségét látjuk, és nem a saját szívünk sötétségét. Nagyon óvatos vagyok a probléma-orientált emberekkel, illetve azokkal, akik azt akarják elérni, hogy nagyobb mértékben fókuszáljunk a problémáinkra, mint az Úr dicsőségére. Ez az én véleményem, és mindig nyitott akarok maradni a korrekcióra a saját véleményemmel kapcsolatban, de azok közül az emberek közül, akiket az ilyen módon "meggyógyult" emberek példájaként ismertettek meg velem, egy sem tűnt igazán gyógyultnak számomra. Lehet, hogy vannak olyanok is, akikkel még nem ismerkedtem meg. Bizonyára rengeteg emailt fogok kapni tőlük.
Az egyik oka annak, hogy ennyire elzárkózom a "belső gyógyulási" módszerektől, az, hogy ezek miatt kétszer is lesodródtam az utamról. Mindkét esetben több évet vetett vissza az életemben, ahogy elkezdtem menekülni Isten elhívása elől, mert azt gondoltam, hogy nekem túl sok problémám van, és emiatt teljesen alkalmatlannak éreztem magam. VAN EGY NAGY HÍREM: Mindannyian alkalmatlanok vagyunk arra, amire Isten hív. Ennek az alkalmatlanságérzetnek a helyén tud megtörténni az, hogy a Segítő átveszi az irányítást.
Ha hagyod, hogy az alkalmatlanságérzeted határozza meg, hogy mit csinálsz, vagy mit nem csinálsz, egy halálos csapdába fogsz sodródni, és az egész elhívásod rámehet. Amikor még menekültem Isten elhívása elől, ami arra szólt, hogy térjek vissza a szolgálatba, ugyanis annyira alkalmatlannak éreztem magam, akkor az Úr haragja lángra gyúlt ellenem, ahogy Mózes ellen is akkor, amikor ugyanezt tette.
Soha nem leszünk elég okosak, elég tapasztaltak, elég erősek, vagy elég igazságosak ahhoz, hogy az Ő munkáját végezhessük. Ezért mindig Őrá lesz szükségünk. Amit Mózes tett, és amit én is tettem, egy olyan elképzelhetetlen mértékű felfuvalkodott gondolkodásról szólt, hogy az én alkalmatlanságom nagyobb, mint Isten alkalmassága.
Amikor Mózes ezt tette, azt mondta neki az Úr, hogy dobja le a botját, ami az elhívását jelképezte. Amikor így tett, a bot kígyóvá változott, és üldözni kezdte, míg újra a kezébe nem vette. Vajon téged is üldöz az elhívásod?
Az elhívásod elől menekülsz, mert alkalmatlannak érzed magad? Itt van még egy nagy hír: ez az egész nem rólad szól, és nem is a te alkalmatlanságodról. Az Ő alkalmasságáról szól, amivel arra használja a bolondokat, hogy zavarba hozza a bölcseket, és arra használja a gyengéket, hogy zavarba hozza az erőseket. Tehát ha bolond vagy, vagy gyenge, akkor megfelelő jelölt vagy arra, hogy Isten nagy embere legyen belőled. Ha alkalmasnak tartod magad, akkor viszont nagyon veszélyes ember vagy. Semmilyen módon nem tudjuk Isten valódi munkáját végezni anélkül, hogy rá támaszkodnánk, és csak akkor fogunk rá támaszkodni, amikor tudjuk, hogy alkalmatlanok vagyunk. Ragadd meg az alkalmatlanságodat, teljes rátámaszkodva az Ő kegyelmére és erejére.
- - - - - - - - - -
Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Ministries - From Inadequacy to Dependence- The Greatest Christian Life, Part 27
