Rick Joyner mostani írása arról az üzenetről és azokról a szolgálókról szól, amelyek el tudják készíteni az Úr útját - a királysághoz vezető utat.
A cikk forrása: MorningStar Ministries
Fordítás: Országh György
~ ~ ~
Rick Joyner
2011, 4. hét
Habár az ószövetségi próféták megbízatása Isten népének fegyelmezésére az Újszövetségben inkább az apostolok megbízatása lett, még így is szükség van az igazság és jogosság prófétikus igehirdetőire. Keresztelő János, aki az átmeneti időszakban működő szolgálók közül a legnagyobb volt, az igazság hirdetői között is a legnagyobb volt. Azt olvassuk, hogy János Illés kenetével jött el, de Illéstől eltérően nagyon kevés prófétikus kijelentése volt, sőt az Illés életében működő erők sem igazán mutatkoztak meg a szolgálatán. Ennek ellenére, üzenete utat készített az Úrnak. Emiatt az Úr az asszonytól születettek közül a legnagyobbnak nevezte őt (lásd Máté 11:11).
Malakiás könyve arról számol be, hogy ennek a korszaknak a vége előtt, az Úr nagy és rettenetes napja előtt, Illés próféta újra el lesz küldve. A tanítók és teológusok talán azóta spekulálnak erről, amióta Malakiás megírta ezt, de az Újszövetség legtöbb szakértője egyetért abban, hogy ez úgy fog eljönni, ahogy Keresztelő Jánoson eljött Illés kenetével. Emellett a legtöbbjük meglátása szerint ez az eljövetel egy testületi, általános kenet lesz sokakon, mintsem egyetlen személyen, ugyanis ma az Úr az Ő testének, az egyháznak sok tagján keresztül mutatkozik meg.
Ez a kenet számos alkalommal bizonyságot nyert az egyház korszakában, ami azt a szerepet töltötte be, hogy elkészítse az Úr útját. Ez egy olyan szolgálat, amely során annak a „magasabb rendű útvonalnak” (az angol szó jelentése: országútnak) egy részét építjük, amiről az Ésaiás 40 beszél: ez az igeszakasz elmondja nekünk, hogy hogyan kell építenünk ezt az utat. Az Ésaiás 40-ben olvasható út Isten „magasabb útja” - a királysághoz vezető útvonal. A megtérés üzenete arról szól, hogy a pusztulásba vezető útvonalról áttereljük az embereket a királyságba vezető útvonalra.
Ahogy Francis Frangipane is rámutat, Jézus is és János is azért hirdette a megtérést, mert a királyság elközelített, és nem azért, mert az ítélet közelített el. A Róma 2:4 arról beszél nekünk, hogy „az Istennek jósága” az, ami „megtérésre indít”, és nem a büntetéssel való fenyegetés, ahogy néhányan gondolják. Ha már így van, akkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Isten nagy jóságát semmi más nem mutatta be úgy, mint a kereszt. A valaha legnagyobb jósága az volt, hogy megfizette az árat a bűneinkért. Tehát Isten jóságának a legnagyszerűbb megvalósulása a kereszt. Ezért olyan központi jelentőségű a kereszt üzenete az igazi apostoli igehirdetésben, és ezért volt annyira alapvető az egész egyházkorszak híres üzeneteiben és híres szolgálói életében.
A kereszt üzenete sokkal több volt, mint a kereszt által megszerzett megváltásról szóló tanítás. Magában foglalta a kereszthez kötődő életet. Az igazi keresztény élet áldozatot hozó élet, amelyről Jézus azt mondta, hogy naponta így kell élnünk, felvéve a keresztünket, ha a tanítványai akarunk lenni (lásd Lukács 9:32). Ez az üzenet átjárta azoknak a nagy szenteknek az életét, akik az egyházkorszak prófétikus és apostoli hírvivői voltak. Azt is tudni lehet, hogy ez sokkal több volt, mint csupán az üzenetük – ez volt az életük is. Úgy élték meg a kereszt üzenetét, hogy naponta meghaltak a saját akaratuk és saját vágyaik számára, hogy áldozatot hozó életet élhessenek az evangéliumért.
Könnyű felismerni azokat, akik megpróbálják hirdetni a keresztet, de nem élik meg: hiányzik az erő a szavaikból, és üzenetük velük együtt hal meg. Akik igazán „naponta meghalnak” az evangéliumért, egy olyan módon érintik meg az örök életet, amitől az üzenetük sem tud elhalni – és jóval túléli fizikai életüket. Ez az üzenet az ő részük a királysághoz vezető országútból, és minden nemzedékben voltak néhányan, akik kivették a maguk részét ebből az útépítésből.
Sokan úgy gondolják, hogy előbb el kell érniük egy bizonyos szintet a szentségben ahhoz, hogy Isten felkenje őket erővel, hatalommal, de az igazság az, hogy Isten felkent már néhány igencsak szentségtelen embert is, amire Sámson csak az egyik példa. Akik hatalommal szolgálnak, bűnbe tudnak esni úgy, hogy közben a hatalom megmarad a szolgálatukon, mivel Isten akkor is hűséges, ha mi hűtlenek vagyunk, és tudjuk, hogy Isten ajándékai és elhívásai „megbánhatatlanok” (lásd Róma 11:29). Ez azt jelenti, hogy ha egyszer nekünk adta azokat, akkor már nem fogja visszavenni. Emiatt, önmagában az, hogy Isten csodatételekre használ bennünket, még nem jelenti azt, hogy rendben vagyunk Istennel. Ahogy az 1 Korinthus 13 mondja, sok csodát tehetünk, sőt még hegyeket is mozgathatunk a hitünkkel, de ha nincs bennünk szeretet, ez az egész semmit sem fog érni.
Nagyobb hatalomra van szükségünk, és több csodára, gyógyulásra és prófétálásra, de miközben ezekre törekszünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy a legnagyobb elhívásunk az, hogy növekedjünk az Isten iránti szeretetben, ezután pedig az egymás iránti szeretetben. Ahogy Isten szeretetének a valaha legnagyszerűbb megmutatkozása a kereszt volt, ugyanúgy azok, akik igazán a kereszthez kötődő életet élnek, áldozatot hozva az evangéliumért és azokért, akiknek szükségük van rá, ők ezzel mutatják be a legnagyszerűbb módon az igaz szeretetet. Minél jobban szeretünk valakit, annál szívesebben hozunk áldozatot érte. Minél jobban szeretjük Istent, annál inkább letesszük az életünket Őérte és azokért, akiért Ő is letette az életét.
A prófétai ajándékokat és szolgálatokat fogjuk tanulmányozni, amelyek az egyháznak adattak, és keresni fogjuk a nagyobb hatalmat. Mindamellett szem előtt fogjuk tartani azt is, hogy az a mondás, hogy „a hatalom megront”, a szellemi hatalomra is igaz lehet, ha nem azon a szilárd fundamentumon éljük az életünket, ami nem más, mint az Úrban maradni, szeretni Őt és egymást - ezt pedig az arra való elszántságunk tudja szemléltetni, hogy nap mint nap felvesszük a keresztünket. Egyedül ez fog megtartani bennünket az élet ösvényén.
