2015. április 20., hétfő

LANA VAWSER: ŐSI KÉTSZÁRNYÚ AJTÓK NYÍLNAK FEL

LANA VAWSER:
ŐSI KÉTSZÁRNYÚ AJTÓK NYÍLNAK FEL
2015-04-19

Ahogy reggel ébredeztem, de még félálomban voltam, láttam két HATALMAS kétszárnyú ajtót. Majd ezeket a szavakat hallottam.

"Ősi kétszárnyú ajtók csapódnak ki, és átengednek MÉG TÖBBET, MINT AZELŐTT."

Sok olyan dolog, amit az Úr félretett a népe számára, de el lett lopva, vagy lemaradtak róla, vagy megszakadt, vagy el lett felejtve, ezek most ebben az időben fel lettek szabadítva, ahogy Isten népe folyamatosan nyugodott Őbenne. A nyugalmat a hadviselésük fegyvereként használták. Az Őbenne és az Ő ígéreteiben való mély bizalomban és bizakodásban nyugodva.

Ahogy ezen az álmon elmélkedtem reggel, úgy éreztem, újra szól hozzám az Úr.

"A nyugalomban fog részesülni a népem az eddigi legnagyobb aratásában. Sokan érzik úgy, hogy ahogy Bennem nyugodnak, nem aktív a hitük, nem küzdenek, nem előre haladnak, hanem a Bennem való NYUGALOMBAN több dolog szabadul fel, mint a törekvés által. A Bennem való nyugvás a BIZALOMRA szóló döntés. Egy döntés, ami arról szól, hogy Belém vetik a hitüket, és engedik, hogy megtegyek mindent, amire vágyom, hogy véghezvigyem bennük és általuk. Ahogy Isten népe Bennem nyugszik, áthaladnak oda, ahol meg fogják látni az eddigi életük legnagyobb aratását, viszont ez egy erőteljes harci fegyver. A Bennem való nyugvás mélyebb bensőségességet eredményez, és ez a Bennem való bizalom és bizakodás visszaszorítja a sötétség erőit. Mert aki nem bízik a másikban, nem tud megnyugodni a jelenlétében. A Bennem való bizalomban való nyugvás egy mag és egy kulcs, ami aktiválja és megnyitja a múlt és a jelen aratásait."

Ahogy ezek a kétszárnyú ajtók nagyra nyílnak, generációs áldások szabadulnak fel, amelyek eddig vissza voltak tartva, és el voltak herdálva. Kulcsok áradnak át ezeken a megnyílt ajtókon, amelyek Isten népe számára lettek félretéve a világ megalapítása előtt. A félretett kinyilatkoztatási kulcsok most szabadulnak fel, amelyek felnyitják az életre szóló rendeltetéseket, a nagyobb befolyási szférákat, az előnyben részesítést és az áttörés újabb szintjeit, ami éppen erre az időre van elkészítve.

Régóta várt aratások szabadulnak fel most Isten népe számára, akik a nyugalomban helyezkedtek el, de annak a kétszerese, amit eredetileg hittek. "Több mint ezelőtt" van felszabadítva ezeken az ősi ajtókon keresztül.

HAZUGSÁGOK

A múltban is láttam ajtókat, amelyeken kígyók mentek be, és ellopták az életet, hátráltattak, bezártak, és búvóhelyeket találtak. Azonnal tudtam, hogy ezek a kígyók az ellenség hazugságait jelképezik, amelyek Isten gyermekeinek az életébe beléptek, és találtak maguknak olyan helyet, ahol meggyökereztek, elrejtőztek, és nagy hátráltatást és halált és szárazságot hoztak létre az életüknek azon a területén. Mivel ezek a hazugságok meggyökereztek a múltban, ezeken a területeken az életükben nem történt semmilyen mozdulás, és semmilyen áttörés. Láttam,ahogy Isten Szelleme ezeket a hazugságokat megvilágította, Isten gyermekei pedig megtértek és újra összhangba hozták a gondolkodásukat Krisztus értelmével, a szívüket pedig Isten Igéjével, és elkezdett beléjük hatolni az igazság. Ahogy ezt megtették, a hazugságok megszakadtak, és egy HATALMAS ÖZÖNVÍZ szabadult fel ezeken az ősi kétszárnyú ajtókon keresztül. Amiről a múltban lemaradtak, azok miatt a hazugságok miatt, amelyek Istennek, az Ő jóságának, és Isten népe identitásának a megismerése ellen emelkedtek fel, ezek a hazugságok ahogy megszakadtak, Isten most helyreállította ezeket, de MÉG TÖBB lett helyreállítva, mint azelőtt. Isten helyreállító szíve lett bemutatva. Az Ő jósága és szeretete, ahogy még nagyobb áldásokat szabadított fel az Ő népe számára, az elszenvedett küzdelmek miatt. Nem kárhoztatta őket azért, mert hazugságok csapdájába kerültek, hanem továbbra is öntötte rájuk a szeretetét és jóságát, hogy vezesse őket a vándorúton, és hogy elvezesse őket a "látás" és megtérés helyére, hogy meglássák ezeknek a hazugságoknak a megszakadását, és azt, hogy A KORÁBBINÁL TÖBBET kapnak. Milyen jóságos az Atya!

Sokan visszatekintettek a múltba, és konkrét körülményeket és helyzeteket láttak meg, amit pontosan meg tudnak határozni, ami változást vitt az életükbe, és ahol a lendület és az áttörés vízáradatából csak egy kis szivárgás lett, egyes esetekben teljesen meg is szűnt, a talaj kemény lett, ők pedig elcsüggedtek, mert attól kezdve semmi sem változott tovább. Isten most MEGSZABADÍTJA azt a helyzetet. Megszabadítja, és a kétszárnyú ajtók nyitva állnak Isten gyermekeinek az élete fölött, ahogy ott tartózkodnak a nyugalomban.

A Benne való nyugvásod hozza elő a legnagyobb aratást, amit valaha láttál. A Benne való nyugvásod egy hitmag, a bizalom magva, ami a régóta várt aratást aktiválja.

Az ősi kétszárnyú ajtók tágra nyílnak, hogy az életedre felszabadítsanak még többet, mint ezelőtt! Örvendezz!

--------------------
http://lanavawser.com/2015/04/19/double-ancient-doors-swinging-wide-open/