2013. április 6., szombat

A csend hangjai - Elaine Tavolacci

Elaine Tavolacci
A Word In Season / Időszerű Üzenet



A csend hangjai

Évekkel ezelőtt, amikor a mobiltelefonok kezdtek elterjedni, előfordult, hogy telefonbeszélgetés közben elment a kapcsolat. Ilyenkor gyakran egy úgynevezett "holtsávba" került valaki. Ma már nem olyan gyakran történik ilyen a technika fejlődése miatt, de az Úr a következőt mutatta nekem. Sok olyan keresztény van ma, akik Jézussal járnak, majd egyszer csak ki tudja miért, nem tudják venni az adást az Úrtól. Volt egy olyan időszak a Bibliában, az 1 Sámuel 3-ban, amikor ritkán volt az Úrnak kijelentése, és nem volt széleskörben elterjedt látomás. Ekkor szólította meg Sámuelt kisfiúként, de Sámuel nem ismerte fel az Úr hangját, míg Éli, a főpap, meg nem mondta neki, hogy az Úr szólítja őt. A történet folytatásában Sámuelből nagy próféta lett, és egyetlen szava sem esett a földre. Némelyikőtök olyan időszakon megy át, amikor az Úr hallgat, másoknak pedig beszél, csak nem ismeritek fel a hangját. Úgy érzitek talán, hogy elveszítettétek a kapcsolatotokat Jézussal, ez viszont messze nem igaz.

Azt mondja az Úr, hogy ne csüggedj el azokban az időkben, amikor csend van. Ne fáradj meg, amikor úgy tűnik, hogy nagyon távoli a hangom, hanem inkább tudd azt, hogy Én veled vagyok, és soha nem hagylak el. Nem veszítetted el az Előttem való kedvességedet, és a kommunikáció sem állt le. Keress Engem a csend időszakaiban, és tudd meg, hogy a csendes időkben szoktam csiszolni rajtad, hogy megtisztítsalak. A csendes időkben szoktalak megmetszeni. Ne veszítsd el a figyelmed fókuszát a folyamat közben! Ne bátortalanodj el! Beszélni fogok a nehéz időkben is, úgy mint a jó időkben. Ne add fel a reményt a csend idején, hanem inkább folytasd tovább a küzdelmet!

Szólni fogok azokhoz is közületek, akik elveszítették a szellemi hallásukat. Akik érzéketlenné váltatok a hangomra, újra hallani fogtok! Akiknek volt fületek a hallásra, ismét éles lesz a hallásotok. Az Én hangom át tudja törni a gátakat, és le tudja rombolni az akadályokat, amik elzárják a hallásotokat. Az Én hangom békességet visz a szívetekbe és az elmétekbe. Némelyekhez újra szólok álmokkal, és kijelentem a terveimet éjjeli látomásokkal. Az elrejtett dolgokkal is szólni fogok, de a természetes dolgokkal is. Az Én hangom győzelmet fog hozni minden helyzetben. Az Én hangom az igém által és bensőséges kapcsolatban fog szólni.

Ahogy időt töltesz Velem, visszahozom neked a felüdülés időit. Ne próbáld a természetes gondolkodásoddal észlelni a hangomat. Soha ne hagyd, hogy lehangoló gondolatok uralják az elmédet, hanem ahogy várakozással jössz majd Hozzám, Én megadom, hogy tisztán észlelhess. Ahogy felgerjeszted a lángot, és táplálod a tüzet, amely egykor hevesen égett benned Értem, felkelsz és ismét hallani fogsz. A kenetem, ami látszólag eloszlott az életedből, visszakerül. Ahogy Sámuelnek is kijelentettem Magamat Silóban, neked is kijelentem Magamat békességben. A csendességben és a bizalmasságban lesz a te erősséged, mondja az Úr.

1 Sámuel 3:10
Akkor eljött az Úr, megállt és szólította, mint máskor: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig azt mondta: Beszélj, mert hallja a te szolgád.

Jób 33: 15-16
Szól hozzád álmodban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll rád, vagy mikor ébredezel. Megnyitja füledet ilyenkor, majd figyelmeztetését megpecsételi jelekkel

Zsoltárok 85:8 
Meghallom, mit szól az Úr Isten! Békességet szól az Ő népének és szentjeinek, és nem engedi, hogy visszatérjenek a bolondságra. Bizony közel van az Ő üdvössége az Őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön.

Ésaiás 30:21
És füleid hallani fogják a szót mögötted, mondván: Ez az Út, melyen járnotok kell; ha jobbra vagy balra eltérnétek.