Út a királyságig
Írta: Országh György
Az egyház számára a fő kihívás, hogy Isten tervével azonosuljon. Jézus felépíti az Ő egyházát, és a Krisztus testének építésére adott is különböző szolgálókat - közöttük a fundamentumot jelentő apostoli és prófétai szolgálatot is - de ahogy Pál mondja: Ki-ki meglássa mimódon épít a már lerakott fundamentumra, Krisztusra. Lesz, akinek a munkája megég, nem bizonyul próbaállónak, és lesz akié megmarad.
Az igazság a királyság elsődleges tulajdonsága
Ez azt a szomorú tényt tárja elénk, hogy még az Istentől adott építőmunkások sem feltétlenül mindig Isten akarata szerint folytatják a munkát a hívők életében, a Krisztusra építve.
Jézusnak engedelmeskedve az egyik fő imádságunk: jöjjön el a Te királyságod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is. Arra is felszólított Urunk, hogy először Isten királyságát keressük és az Ő igazságát (Máté 6:33). Ez a mi felelősségünkről szól a királyság megvalósulásában. Ebben az elsődleges jelentőségű felszólításban az egyetlen dolog, amit Jézus kiemelt: Isten igazságossága. Noha tudjuk, hogy Pál később három fő aspektusról beszélt a királysággal kapcsolatban: igazságosság, békesség és a Szent Szellemben való öröm.
Ha a királyságot akarjuk meglátni és megélni, akkor elsődleges fontosságú, hogy az igazság csorbítatlan legyen, ha pedig csorbul, mindenek előtt törekedjünk a helyreállítására. Sok próbálkozás volt már a kereszténységben a hamisságok ellensúlyozására, és ezeket mind becsülni kell. de épp ezért nem szabad abbahagyni, és tovább kell törekedni az igazságosságra. Ez elsősorban azt kell hogy jelentse, hogy Krisztus kell, hogy uralkodjon, mint Király.
Ha jól akarjuk csinálni: kövessük a mennyei mintát
A Királyság elsősorban és mindenek felett a Király személyére épül. Ez az Ő személyének a tekintélye. Ezt állandóan ki kell nyilvánítani, mint ahogy a mennyben teszik ugyanezt. A mennybe kell néznünk, hogy jó úton induljunk el, mert az Ő uralkodása nem egy földi politikai rendszer tökéletesített változata, többek között nem is a földi királyságoké. Maga Jézus beszélt erről, hogy a földi nemzetek fejedelmei uralkodnak az emberek fölött, de közöttetek ne így legyen; hanem aki nagy, az a szolgátok legyen, aki pedig első, mindenkinek a szolgája legyen (Lásd pl. Márk 10:42-45). Ezt a mintát kétségkívül bemutatta az életével Pál apostol. Az életét sem kímélte, az utazásokkal, azzal, hogy személyesen hordozta mindenki terhét, elviselve a gyalázkodást és a fizikai nehézségeket.
A királysághoz tehát elsősorban szolgák kellenek. Ebben szerez dicsőséget a Királyunk, hogy a vezetőkből az Ő népe között egyre több önkéntes szolga lesz. Nem csak az ajándékaik használatával, hanem még inkább mások szükségeinek a felismerésével és készséges kiszolgálásával.
Egy másik aspektus a Király tekintélyének a megszilárdításában: mind az Ószövetség, mind az Újszövetség elénk tár egy központi képet a nép életének a kormányzásában: a vének. A vének képviselték a tapasztalatokat, a bölcsességet, ezért volt tekintélyük. Ez annyira tökéletes isteni berendezkedés, hogy nem csak a két szövetség tárja elénk, hanem a mennyben is ugyanezt látjuk. 24 vén tartózkodik folyamatosan az Úr körül, és hódol neki. (lásd: Jelenések 4., 5. fejezet, stb). Amikor pedig János sírni kezdett, az egyik vén azonnal foglalkozni kezdett vele: "...Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét.". Az érett szolgálók egyik fő tulajdonsága, hogy együtt tudnak sírni a sírókkal, és persze együtt tudnak örülni az örülőkkel. Ez Krisztus minden tanítványa előtt álló kihívás is: az a szeretet, amivel azonosulni tud a testvéreivel az ember.
Az Úr közöttünk trónolásának az állandósulása
Ilyen vének kellenek az Úr trónja köré. Ha pedig azt akarjuk, hogy közöttünk is állandó legyen az Úr trónolása, akkor a mennyei mintának a megvalósítására kell igyekezni. "Mint a mennyben!" Nem ószövetségi, vagy újszövetségbeli mintákat kell követnünk elsősorban, mert azok az emberek is folyamatosan fejlődtek Isten akaratának a megvalósításában (a jeruzsálemi gyülekezetben az apostoli vezetés során a problémák felbukkanásakor választották ki a segítségnyújtásra Istvánt és többieket, majd később már látjuk a véneket is az apostolok testületével együtt - Apcsel 6; ill. 15. fejezet). Viszont mindannyiuktól tanulnunk kell - az ószövetségi szentek bölcsességéből, és még inkább az újszövetségiekéből. Krisztusban nyerhet értelmet minden bibliai minta: de Krisztust a mennyben kell látnunk, a királyság középpontjaként.
Ezek a vének nem veszik át az Úr helyét és tekintélyét, hanem kiszolgálják. Mégsem elsősorban a tekintélyük gyakorlásával, ugyanis a Király képviselői és akaratának kiszolgálói ugyanazt teszik, amit a király tenne. Ugyanazzal a lehajlással, amivel a Mester megmosta a tanítványai lábát és azt mondta, ha Ő a Mester és Úr ezt tette, nekik is ezt kell tenniük. A mennyei vének sem a tekintélyüket gyakorolják, hanem leteszik a koronáikat, leborulnak, és nem a középpontba állnak. Ehelyett megvigasztalják a sírókat, mert tudnak valamit, ami épp akkor szükséges annak az embernek.
~ ~ ~
Folytatása következik.
