2010. október 31., vasárnap

Járj Istennel!

"És ki-ki arcainak irányában járt; ahova a szellem menni akart, mentek, nem fordultak meg jártukban."

Ezékiel könyvében látjuk az Isten trónja körül tartózkodó lények, a Kérubok viselkedését. (Ezékiel 1:12 - a Kecskeméthy fordításból idéztem.) Mindegyik arra ment, ahova a szellem menni akart.

Vajon nekünk van lehetőségünk ilyen életformára? Talán valamennyire eljutottunk már erre, hogy a Szent Szellem vezetésében éljük az életünket, mégis van még mit tanulnunk.

Énókh egy örök példa a Biblia nyitó oldalain: "És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé." (1Móz 5:24) Énókh az Istennel járása miatt elsőként részesült az elragadtatásban. Noé, aki istenfélő életével váltotta ki Isten tetszését kortársai között, Isten útmutatása szerint a bárkában volt jókor jó helyen - azért, mert Istennel járt: "Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé." (1Móz 6:9) Az erkölcsi döntéseivel is Istennel járt, és később láthatjuk, hogy fizikailag is ott volt, ahová Isten vezette: bárkát épített és bement abba a családjával együtt. Tényleg Istennel járt.

Tegnap a gyülekezet összejövetelén arról beszéltem, hogy "Járj Istennel!" és Jézust említettem egyik példának, a jeruzsálemi ünnepre való felmenetelét. Itt is szeretném végignézni ezt a helyzetet, és még más példát is fel fogok hozni Jézus életéből:

"És ezek után Galileában jár vala Jézus; mert nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a Júdeabeliek, hogy őt megöljék. Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Mondának azért néki az ő atyjafiai: Menj el innen, és térj Júdeába, hogy a te tanítványaid is lássák a te dolgaidat, a melyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik titkon semmit, a ki maga ismeretessé akar lenni. Ha ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak. Mert az ő atyjafiai sem hivének benne. Monda azért nékik Jézus: Az én időm még nincs itt; a ti időtök pedig mindig készen van. Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl; mert én bizonyságot teszek felőle, hogy az ő cselekedetei gonoszak. Ti menjetek fel erre az ünnepre: én még nem megyek fel erre az ünnepre; mert az én időm még nem tölt be. Ezeket mondván pedig nékik, marada Galileában. A mint pedig felmenének az ő atyjafiai, akkor ő is felméne az ünnepre, nem nyilvánosan, hanem mintegy titkon. [...] Már-már az ünnep közepén azonban felméne Jézus a templomba, és tanít vala." (János 7:1-14)

Ha Jézus részéről ez csak egy taktika lett volna arra, hogy ne tudja meg róla a "titkosszolgálat" hogy éppen hol jár, akkor bolondság lett volna nyilvánosan tanítania az ünnepen. Tehát itt többről van szó, mint emberi taktikázásról. Jézus mindent úgy cselekedett, ahogy az Atya mutatta neki. (lásd János 8:28; 12:49-50; 14:10)

Ezt láthatjuk, amikor Lázárt nem akarta meggyógyítani, mert tudta hogy fel fogja támasztani! (lásd János 11) Amikor meghallotta a hírt, hogy Lázár beteg, szándékosan ottmaradt, ahol volt. Majd amikor meghalt Lázár (ezt csak Istentől tudhatta), akkor elindult, hogy feltámassza. Nagyon fontos, hogy ezekre a különleges eseményekre ne csak úgy nézzünk, mint Jézus csodálatos és különleges képességére, amik messiási mivoltát bizonyítják - noha ez is igaz természetesen. De ennél többről van szó: mi Jézus Krisztusban vagyunk! Ezért minket is meg akar tanítani erre az életformára, hogy Isten vezetésében, Istennel járva éljük az életünket! Ruth elkötelezettsége Naomi felé így szólt: "Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem." (Ruth 1:16) Ez legyen az imádságunk nekünk is: ahol Jézus van, ott legyünk mi is. Természetesen Ő most a mennyben van testben, de elküldte a Szellemét, és vezet! (Róma 8:14) Mi pedig Krisztus Teste vagyunk itt a földön, hogy azt cselekedjük, amit Ő akar!

Járjunk Istennel, ami elsősorban azt jelenti, hogy az Ő tetszésére élünk, jó motivációk szerint döntünk, a Szellem gyümölcsében járunk (szeretetben, örömben , békességben, hosszútűrésben, stb. lásd Gal 5:22) de ugyanúgy igaz az is, hogy legyünk ott, ahol lennünk kell, ahová az Úr akar vinni minket. A két igazság kombinációjára jól mutat rá az, amikor Jézust királlyá akarták választani: itt az Istennel járása abban is megmutatkozott, hogy Istennek tetsző döntést is hozott, azzal, hogy nem fogadta el a királlyá választást, másrészt fizikálisan is megmutatkozott ez: elment onnan. (lásd: János 6) Hogy ez mennyire Istennel járás volt (nem csupán menekülés egy helyzet elől) azt a történet folytatása mutatja: miután a hegyre félrevonult imádkozni, a tengeren járva közelítette meg a tanítványai hajóját! Ha Istennel jársz, akkor neked is lehetővé teszi a lehetetlent, hogy az Ő céljai érvényesüljenek az életedben. Ez volt Ábrahámmal is: kihívta egy helyről, fizikálisan, földrajzilag - és mivel Ábrahám hittel engedelmeskedett Istennek, ezért lehetővé tette számára a lehetetlent: a meddő Sárának gyermeke született, és lehetővé vált, hogy a tőlük származó nép birtokba vegye az ígéret földjét.

Járj Istennel! Légy ott, ahol lenned kell, dönts úgy, ahogy Isten tetszésére döntened kell, tedd azt, amit Isten aktuális akarata szerint tenned kell. Erre tanította Isten népét a pusztában a felhőoszlop és a tűzoszlop. Amikor felemelkedett, el kellett indulni a népnek. Ahová ment, arra kellett menniük. Ahol megnyugodott, ott kellett letáborozniuk. Emlékezzünk: "ahová te mész, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg..."

Isten vezet, ehhez nem fér semmi kétség. Tanulj meg Istennek tetsző döntéseket hozni, amit az Ő igéjéből tanulhatsz meg, készülj fel arra, hogy minél több jó munkát, jó cselekedetet végrehajts az Ő akaratából (2Tim 3:15-17), és figyelj a benned élő Szent Szellemre, mert Ő indít, vezet, és tanulj meg engedni Neki. Akkor is, ha szokatlan helyre visz, és akkor is, ha megáll egy helyen, és nem megy tovább...

Pálék a missziós útjuk során a Szent Szellem indítása szerint elkezdték körbejárni azt a földrajzi helyet, ami előttük volt. De amikor egy alkalommal Ázsia tartományába akartak menni, a Szent Szellem nem engedte őket. Majd másnap reggelre egy álomból kiderült, hová akarta vinni őket az Úr: Troásba (lásd ApCsel 16:6-10) Légy ott, ahol lenned kell! Járj Istennel, az Ő vezetése szerint! Légy hűséges azon, amit mondott neked, és a részleteket meg fogja mutatni a kellő időben! Ha pedig lehetetlennek tűnik valahová eljutni, Ő gondoskodni fog róla, hogy ott legyél, ahol látni akar - Filep evangélista így jutott el a Gázába vezető útról Azótusba: elragadta őt az Úr Szelleme, és letette ott. (ApCsel 8)

Sok tanulság van még erről Isten Igéjében, Illés próféta és mások élete is erről szól: légy ott, ahová az Úr visz, az Úr küld, az Úr vezet. Ha igazán elkötelezett vagy az Úrnak a szívedben, könnyen észre fogod venni a Szent Szellem indítását, mert Ő számítani tud rád, és elvisz oda, ahol lenned kell, megáld ott, ahol eltervezte, és használni fog, ahol szolgálnod kell.