2012. szeptember 22., szombat

Szellemi újraélesztés

Elaine Tavolacci
Szellemi újraélesztés

Napközben, ahogy telefonon beszéltem, megszakadt a kapcsolat az erős szélvihar miatt. Megnéztem a telefonomat, és azt írta ki, hogy "Nincs jel". Aztán váltott, és azt írta ki, hogy "Keresés", és ez a "Keresés" szó ott villogott egy ideig. Az ajtóhoz mentem, hogy megnézzem, mi történik odakint. Miközben néztem a  tomboló szelet, az Úr azt mondta nekem: Sokan úgy érzitek, hogy elveszítettétek a szellemi vételt, és egy friss leheletre van szükségetek Istentől. A lehelet szó az Ószövetségben úgy szól ,hogy "ruach", az Újszövetségben pedig "pneuma". A Szentírás legtöbb könyvében ezt a szót használja a "Szellem"-re is. Amikor Isten Ádámba lehelt, akkor életet adott bele (ruach). Amikor Jézus a tanítványaira lehelt, ezt mondta: Vegyetek Szent Szelemet (pneuma). Néhányan annyira ki vagytok fáradva és szellemileg ki vagytok merülve, hogy úgy érzitek, mintha még lélegzet is kiszorult volna belőletek. Jézus újra meg akar eleveníteni benneteket.

Az Úr azt mondja azoknak, akik szellemileg ki vagytok éhezve: Engedjétek, hogy vissza leheljem belétek a leheletemet. Ahogy Elizeus életre keltette a Súnemita asszony halott fiát, amikor ráfeküdt a fiúra, a száját a szájára helyezve, a szemét a szemére, a kezét a kezére, és a fiú újra életre kelt. Én vagyok a ti Ruach-otok. Én vagyok a ti Pneumátok. Engedjétek, hogy újraélesszelek benneteket a leheletemmel, és megelevenítsem azokat a halott területeket az életetekben. Rátok fogok lehelni, hogy újra lángra lobbantsam a tüzet, ami egykor bennetek volt. Rátok fogok lehelni, hogy ismét felfrissítselek benneteket. Ahogy rátok lehelek, hatalmat fogtok kapni az Én nevemben. És ugyanúgy, ahogy a tanítványaimra ráleheltem miután kijöttem a sírból, és átmentem az ajtón ott, ahol voltak, most is azt mondom: "Békesség nektek! Amint az Atya elküldött engem, én is úgy küldelek titeket." Ugyanúgy, ahogy rájuk leheltem, és azt mondtam nekik, hogy "Vegyetek Szent Szellemet", ti is vesztek erőt, ahogy rátok lehelek, hogy szolgálatba állítsalak abban, amire elhívtalak.

És ahogy rátok lehelek, az Én kenetemet fogjátok megkapni, hogy nagy dolgokat vigyetek véghez, és hogy megtanuljátok, hogyan kell a jelek és csodák új dimenziójában járni. Újra aktiválva lesztek azokban az ajándékokban, amik ki lett rendelve számotokra. Ahogy engeditek, hogy a leheletem belétek leheljem, más nyelveken fogtok szólni, prófétálni fogtok, látomásokat fogtok látni, és álmokat fogtok álmodni. Ahogy a tanítványaimat használtam, titeket is ugyanúgy foglak használni, hogy kezeiteket rátegyétek másokra, és átadjátok nekik a dicsőségemet. Ahogy arra is használtam őket, hogy betegekre tegyék a kezeiteket, titeket is meg foglak bízni azzal, hogy ugyanezt megtegyétek, és a betegek meggyógyulnak. Ahogy azon a napon is volt, amikor a Szent Szellem rászállt azokra, akik a felső teremben voltak. ismét meg foglak látogatni titeket  hatalmasan. Ne félj ettől a bensőséges kapcsolattól, inkább fogadd az Én dicsőségemet, és ahogy ezt megteszed, minden átalakul az életedben, mondja az Úr.

2 Királyok 4:32-35
Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt az ágyán. Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az ÚRhoz.  Majd fellépett az ágyra, odafeküdt a gyermek mellé, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste. Azután néhányszor föl-alá járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét.

János 20:21-22
Jézus erre ismét ezt mondta nekik: "Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: "Vegyetek Szentlelket!

Acts 4:31
Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.