A prófétai teher, 2. rész
2011, 9. hét
Forrás: MorningStar Ministries
Fordítás: Országh György
~ ~ ~
~ ~ ~
Múlt héten néhány alap dologról beszéltünk annak kapcsán, hogy hogyan lehet felismerni az Úrtól való prófétai terhet. Ezen a héten arról lesz szó, hogyan lehet félrevezetve az ember, amikor úgy véli egy teherről, hogy prófétai, miközben valójában csak a saját aggodalmunk, vagy egy olyan teher, amit másvalaki helyezett ránk.
Sokan vannak, akik nehezen értik meg, sőt némelyek sértőnek veszik azt az alapelvet, hogy a prófécia ritkán szokott úgynevezett "egzakt tudomány" lenni. Nem tudomány, és nem lehet bizonyos alapelvek alapján megtanulni. Az egész a kapcsolatról szól. Vannak alapelvek, amiket a tapasztalatainkból megtanulunk, de vannak kivételek is, amelyek miatt nyitottnak és alázatosnak kell maradnunk.
Időnként egy-egy prófétai üzenet abszolút világos, konkrét és pontos, de ez ritkán van így. Ez még a bibliai próféciákra is igaz. Az Úr sokkal világosabb és konkrétabb lehetett volna a Szentírás szinte minden egyes próféciájánál. Szólhatott volna részletesen Hitlerről vagy másokról, megadhatott volna egy konkrét eseménysort, de mégsem tette - a mi érdekünkben.
Ahogy az 1 Korinthus 13:9 mondja, "rész szerint látunk, rész szerint ismerünk, és rész szerint prófétálunk" (a szerző angol szövege szerint - a ford.), ami azt jelenti, hogy senkinek sincs meg a teljes kép. Még akkor is, ha az, amit kaptunk, nagyon konkrét és világos, az sem a teljes kép. Ezért van, hogy amikor az Úr arról beszél, hogy kijelent bizonyos dolgokat a prófétáinak, ez a szó mindig többes számban van, nem egyes számban. Az Úr úgy szerkesztette meg az Ő testét, hogy szükségünk legyen egymásra, és ezért szeretnünk is kell egymást. Ezt a szolgálatot is úgy szerkesztette meg, hogy szükséges legyen hozzá az alázat és nyitottság mások felé. Akik ezt elveszítik, azoknál elkerülhetetlenül fonákul ütnek ki a dolgok.
Most térjünk vissza az Úr terhére. Ha azt szeretnénk, hogy ránk legyen bízva, akkor muszáj lesz megtanulnunk megkülönböztetni a saját érzelmeinket attól, amit a Szent Szellem ad. Az egyik legnagyobb példa arra, hogy a szívünkön levő fő dolog lehet hogy nem az Istentől kapott elhívás, maga Pál Apostol. Olyannyira szerette a saját népét, a zsidókat, hogy azt mondta, hogy még a saját üdvösségét is feladná, ha azzal az Úrhoz jutnának. De még ekkora szeretet mellett sem a zsidókhoz hívta el az Úr Pált, hanem a pogányokhoz. Valószínűleg azért, mert tudta, hogy Pál erős érzelmi kötődése a népe iránt elhomályosíthatja az ítélőképességét és az üzenetét.
Gondoljunk bele abba, hogyan is küldte az Úr Pált a pogányokhoz és Pétert a zsidókhoz. Nem úgy tűnik, mintha az Úr összekeverte volna ezt a kettőt? Nem lett volna vajon sokkal tiszteltebb és elfogadottabb a zsidók részéről az a Pál, aki Izrael egyik legelismertebb tanítójának volt a tanítványa, az a Pál, aki "farizeusok közül való farizeus" volt korábban? Péter, egyszerű halászemberként botránkozás volt a zsidóknak, akikhez elhívatott, és ugyanúgy Pál is botránkozás volt a pogányok számára, akikhez ő volt elhívva. Mindez azt eredményezte, hogy mindkét apostolnak teljesen a Szent Szellemre kellett támaszkodnia ahhoz, hogy rendeltetésüket betöltsék.
Az a tapasztalat, hogy egy üzletember mindig is az üzleti világ felé fog elhívatást érezni, vagy aki a drogfüggőségből szabadult, azok felé fog elhívást érezni, akiknek jól ismeri az életét. Gyakran a saját faji csoportjuk felé éreznek az emberek elhívást, de ritkán tapasztaltam azt, hogy ez lett volna az Úrtól. Az Úr persze felhasználja ezt, és még gyümölcse is lehet, de általában az ilyen teher, amit érzünk, sokkal inkább abban gyökerezik, amit úgy neveznek, hogy a "hasonlóság zsarnoksága", mintsem az Úr terhében. Természetesen vannak kivételek, de ha készek lennénk megengedni az Úrnak, hogy olyan helyekre vezessen bennünket, ahol teljesen rá kell hagyatkoznunk, akkor sokkal jobban megtapasztalnánk Őt, mint amennyire most tapasztaljuk.
Néha annyira el tudja homályosítani a felfogásunkat a természetes szeretet és vonzalom, hogy még azt is eltorzíthatja, amit csak mi gondolunk az Úr kijelentésének vagy az Úr terhének. Emiatt van az, hogy nem bízom az olyan emberekről szóló prófétai kijelentésekben, akikhez erős természetes szintű kötődésem van, amíg ki nem teszem igazi megvizsgálásnak. Ugyanígy nem bízom semmilyen negatív kijelentésben, amit olyan emberekről kapok, akik bármilyen módon megbotránkoztattak vagy megsértettek engem.
Ahogy korábban is szó volt róla, mivel a prófétai terület nem egy egzakt tudomány, ezért ezek csupán alapelvek, nem törvények. A törvények esetében nincs kivétel, az alapelvek esetében viszont mindig vannak kivételek. Viszont meg kell tanulnunk megkülönböztetni azt, ami a természetes érzelmeinkből származik, attól, ami a Szent Szellemtől jön. Az eddigi tapasztalataim szerint ennek az egyetlen lehetősége a tapasztalat és az érettség által adódik. Ez egy kapcsolati dolog, nem tudomány.
Ha gondolkodó ember vagy, akkor valószínűleg sok kérdés felvetődött már benned ezekről. Ez jó. Azok számára vannak is válaszok, akik törődnek annyira a dologgal, hogy utánajárjanak. Az Úr nem előlünk rejti el a dolgokat, hanem a mi érdekünkben rejti el azokat. Azokat, akik Vele és az Ő terveivel foglalkoznak, nem fogják megállítani a kérdések vagy a tévedések.
Minél érettebbek és tapasztaltabbak vagyunk, annál gyorsabban és pontosabban leszünk képesek különbséget tenni a saját terhünk és az Úr terhe között. Ha azt akarjuk, hogy fontos kinyilatkoztatások legyenek ránk bízva, akkor muszáj, hogy legyen bennünk kellő tisztesség és érettség ahhoz, hogy megkérdőjelezzük a saját érzéseinket. Az egyik legnagyobb csapda és legszélsőségesebb büszkeség az, ha elkezdünk úgy gondolkodni, hogy amit egy dologról gondolunk vagy érzünk, azt gondolja vagy érzi Isten is. Még a legjobb esetben is csak rész szerint látunk. Ha magunkévá tudjuk tenni ezt az alázatot, akkor sokkal többet is ránk bízhatnak majd.
