2015. március 29., vasárnap

Isten az Ő kegyelme által most készül elvégezni, amit te soha nem tudtál volna!!!

LANA VAWSER:
ISTEN AZ Ő KEGYELME ÁLTAL MOST KÉSZÜL ELVÉGEZNI, AMIT TE SOHA NEM TUDTÁL VOLNA!!!
2015-03-29

„Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.” Ezért boldogan dicsekszem a gyengeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakjon bennem. – 2 Korinthus 12:9

Sokakat láttam, akik ostrom alatt állnak, akik gyengének és jelentéktelennek érzik magukat. Sokakat láttam, akik belekerültek a kételkedés forgószelébe, kételkedve a saját fontosságukban, az identitásukban, a rendeltetésükben, az elhívásukban, és ennek a forgószélnek a közepén volt egy lánc, amelynek a végén egy horog volt. Ahogy a forgószél körbejárta az elméjüket, és elárasztotta a jelentéktelenség és a kételkedés gondolataival, a szívüket pedig a félelem és a kétely érzéseivel töltötte meg, ennek a horognak volt egy neve... "ÖSSZEHASONLÍTÁS".

Egy héten belül már másodszor látom az összehasonlítás szót, és úgy érzem, hogy az Úr nagyon rá akar mutatni erre. Ne add be a derekad az összehasonlításnak! Te egyedi vagy! Téged Isten szeret! Fontos vagy! A kedvence vagy! Nagy értéked van, hiszen a Király nagyon SZERET téged, és odavan érted! Ajándékokat helyezett el a TE ÉLETEDBEN, amik erőteljesek, és amelyekkel sáfárkodnod kell, és úgy kell használnod, amilyennek TÉGED teremtett Isten ezeknek a használatára. Ha valaki más szeretnél lenni, ha valaki másnak a kenetében szeretnél szolgálni, ha valaki másnak a cipőjében akarsz járni... akkor A TE AJÁNDÉKOD, és az, AKI TE MAGAD VAGY, el lesz rejtve, és nem lesz átadva a környezetedben levő embereknek és a világnak.

Úgy éreztem, hogy azt mondja az Úr, hogy az Ő kegyelme fogja most elvégezni azt, amit te sohasem tudtál volna elvégezni. Az Úr most megmutatja a népének, mennyire ERŐTELJESEK.

Még ha gyengének is érzed magad, még ha jelentéktelennek is érzed magad, térj meg ezekből a gondolatokból, újítsd meg az elmédet, mert Isten arra készül, hogy megmutassa, mire képes az az ember, AKIBEN OTT ÉL ISTEN!

Hogy mennyire ERŐTELJES ahhoz, hogy hatással legyen másoknak az életére! Hogy megváltoztasson egy várost! Hogy megváltoztasson egy nagyvárost! Hogy megváltoztasson egy országot! Ne engedd, hogy bárki az mondja neked, hogy nem vagy képes rá! Mert ŐBENNE KÉPES VAGY RÁ! Ahogy használod azt, amit Ő rád lehel, az Ő hatalma és szeretete ERŐTELJES robbanásokkal fog megnyilvánulni rajtad keresztül.

Némelyek közületek az életetek legnagyobb hőstettei előtt állnak, amit Vele fogtok véghezvinni. Viszont a kételkedés és az összehasonlítás megpróbál belopakodni, hogy ELLOPJA tőletek, amit az Úr most készül megtenni BENNETEK és ÁLTALATOK.

Isten most készít elő benneteket dicsőséges körülmények között, dicsőséges lehetőségek között, amelyek MESSZIRE elvisznek a komfort zónátoktól, de ahogy beléptek, a Benne való mély bizalommal, és a kezét megragadva, meg fogjátok LÁTNI, milyen harcosok is vagytok ti igazából, hogy ERŐTELJESEK vagytok, amiatt, AKI bennetek él, aki VELETEK jár, és ÁLTALATOK cselekszik.

Isten arra készül most, hogy olyan hatalmas módon használjon benneteket, ahogy eddig még nem láttátok, és sokatok számára, amint megteszitek az első lépést, sorsdöntő lépések és lehetőségek fognak megnyílni, és olyan helyekre vezetni, amik TÚLMUTATNAK minden álmotokon.

Ne engedjétek, hogy a félelem, az összehasonlítás, a jelentéktelenség és a kételkedés ellopja annak az örömét és valóságát, hogy új területekre lépsz át Vele együtt, és hogy meg fogod látni azt, ahogy Ő megcselekszi az ÉLETEDBEN és az ÉLETED ÁLTAL azt, amit csak Ő tud megtenni. Természetfeletti jelek és csodák fognak kirobbanni benned és általad! Átkerülsz abba az állapotba, amikor már te magad leszel EGY JEL ÉS EGY CSODA!

Isten most készül megjelenni ÉRTED és ÁLTALAD, még akkor is, ha úgy érzed, hogy fogságba kerültél az erőtlenség helyén, az összehasonlítás, a kételkedés és a félelem csapdája által.

Az előtted álló körülmények által, amelyeket az Úr használ, úgy érzem, hogy most a szellemedet szólítja... HARCOS, KELJ FEL!!!!!! Amint előrelépsz egyet, AZ ERŐTELJES ÉNED, amelynek teremtve lettél, ELŐJÖN.

Ne engedd, hogy az átalakulást megakadályozza, vagy megölje az összehasonlítás. Te CSODÁLATOS vagy, SZERETETT vagy, NAGYON ÉRTÉKES vagy, a Király ODAVAN ÉRTED, és az Ő kegyelme most készül elvégezni azt, amit csak Ő tud elvégezni.

**********