2015. január 6., kedd

A legjobb bort a végére

A Legnagyszerűbb Keresztény Élet, 1. rész

A legjobb bort a végére

2015., 1. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Azoknak írok most, akik szerintem a valaha élt legnagyszerűbb keresztények közé fognak tartozni - akik a jelen korszak utolsó napjaiban élnek majd. Ahogy az Úr mondta: "az utolsókból lesznek az elsők" (lásd Márk 9:35), Ő most is a végére tartogatta a legjobb borát - akik a jelen korszak végén élnek, azok lesznek minden idők legjobbjai. Ők fognak a legnagyobb dicsőségben járni, és ők fogják megcselekedni a legnagyobb dolgokat. Akik most ezt olvassák, azoknak minden lehetőségük megvan arra, hogy benne legyenek a legjelentősebb szellemi haderőben, amit a világ valaha látott.

Prófétikus barátom, Bob Jones, minden évben átélt egy olyan szellemi élményt, amit úgy nevezett, hogy "áthaladás a Pásztorbot alatt". Voltak olyan évek, amikor nagyon konkrét üzenetet kapott a világban várható eseményekről, amelyek később mindig pontosan beigazolódtak. Élete vége felé közeledve, a "Pásztorbot" élménye során engem és önmagát látott együtt, ahogy az Úr elé megyünk, ajándékokat átvenni. Az én ajándékaim Babe Ruth csokik voltak (Amerikában közismert csokis-mogyorós-karamellás édesség, hasonló a Snickers-hez; a "Babe Ruth" egyébként egy híres baseball-játékos beceneve volt - a fordító megjegyzése.). Amikor megkérdeztem Bobtól, hogy ez mit jelent, azt felelte: "Babe Ruth egy kemény ütőjátékos volt, aki mindig megfordította a meccset. Azok, akiket az Úr fog hozzád vinni, olyan kemény ütőjátékosok lesznek, akik meg fogják fordítani a meccset." Majd egy mosollyal hozzátette: "Ezekben a Babe Ruth csokikban egy csomó mogyoró is van!" (a mogyorókra utalás egy szójáték egy angol szlenges kifejezéssel, ami azt jelenti, hogy valaki "bolond", "flúgos", vagy "bolondul valamiért". Bob Jones vicces megjegyzése arra vonatkozott valószínűleg, hogy olyan emberekre kell majd számítani, akiket egyesek bolondnak tartanak - a ford. megj.)

Keresztény életem kezdetén, 1971-ben, az Úr elkezdett megmutatni nekem egy nagyszerű társaságot, akik a jelen korszak utolsó napjaiban jönnek el, akik olyan erőben és hatalomban fognak járni, ami semmi korábbihoz nem hasonlít majd. Az azóta eltelt negyvenvalahány év során továbbra is sok mindent mutatott nekem ezekről a bámulatos emberekről, akik a korszak végén fognak a földön járni. A Szentírás tele van a rájuk vonatkozó utalásokkal, és az egyház korszaka idején néhányan meg is értették, hogy kikről van szó, és írtak is róluk. Nem vallom azt, hogy közéjük tartoznék. Azt viszont megkaptam, hogy nem csupán róluk fogok írni és beszélni, hanem közvetlenül nekik is. Ezért gondolom azt, hogy te is az egyike lehetsz az eddig élt legnagyszerűbb keresztényeknek.

A legnagyszerűbb keresztény életre nem az lesz a legjellemzőbb, hogy mit teszünk, hanem sokkal inkább az, hogy mivé válunk. A legnagyszerűbb keresztény az, aki Istent szereti a legjobban. Aki Istent szereti a legjobban, az embereket is mindennél jobban fogja szeretni. Ezért az kell, hogy legyen a legfőbb elkötelezettségünk, hogy szeressük Istent, és növekedjünk az iránta való szeretetünkben. Ez lesz a most kezdődő évben a legfőbb elkötelezettségünk - növekedni az Isten iránti szeretetünkben. Az utána következő elkötelezettségünk az lesz, hogy növekedjünk az emberek iránti szeretetünkben, utána pedig, hogy növekedjünk a mostani időkre szóló rendeltetésünk megismerésében.

Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére, 

Hogy többé ne legyünk gyermekek, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek álnokságától, tévútra csábító ravaszságától, 

Hanem az igazságot szólván szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban; 

Akiből az egész Test, szép renddel egyberakva és egybeszerkesztve az Ő segítségének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a Testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben. (Efézus 4:13-16 KSZE)


~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Ministries - Word for the Week - The Best Wine for Last
URL: http://www.morningstarministries.org/resources/word-week/2015/best-wine-last-greatest-christian-life-part-1