2013. január 17., csütörtök

Levél egy iráni börtönből

Újabb keresztény pásztor van iráni börtönben. A Fox News és más hírforrások beszámolója szerint Saeed Abedini 2012 szeptemberében lett letartóztatva, a Krisztusban való hitéért.

Saeed Abedini iráni származású amerikai állampolgár, aki Iránban nevelkedett, és bár gyermekkorában egy mecsetben képezték, 20 évesen keresztény hitre tért. Onnantól lelkesen hirdette a hitét, Teherán utcáin az evangéliumot hirdetve osztogatott Bibliát az embereknek.

Saeed Abedini és családja / Kép: ACLJ
Később megnősült, és az Egyesült Államokba költözött, viszont rendszeresen visszajárt Iránba a családját látogatni, valamint egy földalatti házi gyülekezeti mozgalom fejlődésén munkálkodott. Iránban vannak hivatalos keresztény egyházak és istentiszteletek, viszont azok számára, akik az iszlámról térnek át a kereszténységre, tilos részt venni ezeken. Ezért nekik csak a házi gyülekezetek jelentik a megoldást. Az áttérőket az iszlám saría törvény, illetve az arra is hivatkozó iráni bíróság szigorúbban bünteti, és lehetővé teszi a kivégzésüket is. A Saeed szolgálata által gondozott házi gyülekezet mozgalomban 100 gyülekezet van 30 iráni városban, körülbelül 2000 taggal.

Saeed Abedini korábban is volt már letartóztatva, 2009-ben, amikor azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy aláír egy megállapodást, mely szerint szabadon utazhat Irán és az USA között, ha felhagy a házi gyülekezetekben végzett tevékenységével. Ő úgy gondolta, hogy ha betartja a rá eső részt, akkor az iráni állam is betartja a másik oldalt. Az utóbbi időkben Saeed humanitárius munkát végzett Iránban, és egy árvaház kialakításán dolgozott. A 32 éves pásztor, aki egyben két gyermekes családapa, jelenleg a hírhedt Evin börtönben van, ahol nem csak a kihallgatásokon verik meg, hanem a cellatársai is, akik Al-Kaida tagoknak vallják magukat. Emellett arról sem lehet biztosat tudni, hogy milyen sors vár rá, mert napról-napra mást mondanak neki, az ellene felhozott vádakat pedig egyelőre nem tették nyilvánossá.

A felesége, Naghmeh, egy interjúban nemrég elmondta, hogy a gyermekeiknek a legnehezebb ez az időszak (4 és 6 évesek), akik ahhoz vannak hozzászokva, hogy az édesapjuk esténként olvas nekik. Az ACLJ nemzetközi jogvédő szervezet, aki Youcef Nadarkhani ügyében is sokat fáradozott azon, hogy az USA kormányzata és a nemzetközi közvélemény által nyomást gyakoroljon Iránra a szabadságjogok betartása érdekében, most is jogi segítséget nyújt a családnak.

Nemrég egy levelet jutattott el Abedini a börtönből, a családja segítségével a feleségéhez, ami így eljutott Amerikában az Assemblies of God egyházhoz, akik szintén közölték a híreket a pásztorról. Mivel a család kifejezetten kérte, hogy a levelet hadd ismerjék meg az emberek, az Assemlies of God (AG) közzétette az interneten, és arra biztatja a hívőket világszerte, hogy hordozzák imádságban az Abedini családot, és mindazokat, akiket a hitükért üldöznek.

Az alábbiakban az AG által közzétett levél magyar fordítása olvasható:

— Saeed Abedini pásztortól kapott levél, aki egy Iránban bebörtönzött amerikai állampolgár. —

Amikor meghallottam, hogy karácsonykor üres karácsonyi teríték is lett felrakva, hogy megemlékezzenek a bebörtönzésemről, és azokról, akiket Krisztusért börtönöztek be, könnyek szöktek a szemembe. Lehetőségem adódott arra, hogy ezt elmondjam más foglyoknak is, akiket megdöbbentett az a szeretet és támogatás, amit egymás iránt tanúsítunk Jézusban. Elmondtam nekik, hogy a Biblia mindannyiunkat testvéreknek tart (fajtól, színtől, nemzetiségtől függetlenül), és azt tanítja, hogy osztozzunk egymás fájdalmában. Ez a mi Urunktól származik.

Isten Igéje azt mondja, hogy ha a hitünkért üldöznek, tartsuk teljes örömnek. Ha arra gondolok, hogy ez az egész megpróbáltatás és üldözés fel van írva nekem a mennyben, a szívemet teljesen betölti az öröm.

A Biblia azt mondja, hogy az Úr öröme a mi erősségünk. Az Úr öröme nélkül nem tudunk élni. Ez az az öröm az életünkben, ami erőt ad, hogy kitartóan menjünk tovább ebben az életben. Erő nélkül nem tudjuk folytatni az Úr munkáját, öröm nélkül pedig nincs erőnk.

Mindig azt akartam, hogy Isten tegyen engem istenfélő emberré. Nem voltam tisztában vele, hogy ahhoz, hogy istenfélőkké váljunk, olyanná kell lenünk, mint az acél, amit nyomás alatt edzenek. Egy kemény folyamat kell ahhoz, hideg és meleg, hogy elkészüljön az acél. Jelenleg ez a folyamat úgy néz ki az életemben, hogy egyik nap azt mondták nekem, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyeznek, hogy találkozhassak a családommal és a gyermekeimmel karácsonykor (ez mind hazugság volt), másnap pedig azt mondják, hogy lógni fogok a Jézusban való hitem miatt. Egyik nap erős fájdalmaim vannak a kihallgatások alatt elszenvedett ütések miatt, másnap pedig kedvesen viselkednek az emberrel, és édességgel is megkínálnak. Ez a forró és hideg tesz minket acélozott emberré, hogy tovább tudjunk menni az Ő Királyságát terjesztve.

Amikor az ember 120 napon keresztül olyan szobában alszik, ahol egy nagy lámpa ég folyamatosan, és nem különül el egymástól az éjszaka és a nappal, és amikor hetente csak néhány percre láthat igazi napfényt, ilyenkor lesz belőled az Ő Keze Műve, és lehetsz az eszköze annak, hogy elvidd az Ő Királyságát egy sötét helyre, és átadhasd a Békesség és Élet Örömhírét a haldokló világnak. És itt tanulod meg, hogy képes vagy teljes szívből szeretni az ellenségeidet.

Nagyon várom már azt a napot, amikor mindegyikőtökkel találkozhatok, akik támogattok az imáitokkal, és amikor átölelhetlek benneteket. Köszönöm az irántam tanúsított szereteteteket.

Ami bennünk van, erősebb, mint az, ami a világban van, és legyőzte a világot.

Saeed Abedini pásztor, láncok között a mi Urunk Jézus Krisztusért

Engedéllyel használva, az Abedini család jóvoltából.

~ ~ ~ ~ ~
Összefoglaló magyar változat: Országh György
Források:
A hír a Breaking Christian News által jutott el hozzám.
- - -
Tisztelettel kérek mindenkit, aki a Gyuri naplója blogon illetve az erről küldött hírlevél-emailekben olvasható tartalmakat szeretné valamilyen formában hasznosítani, weboldalon, közösségi oldalon, emailekben vagy más módon, hogy azt ne úgy módosítsa, hogy félreérthető legyen a tartalma illetve a szöveg forrása. Kérlek, hogy jelezzétek a konkrét bejegyzés eredeti helyét, a hivatkozó linket, hogy mások is megismerhessék az eredeti tartalmat, illetve az ezekhez kapcsolódó és más hasznos információkat és írásokat itt a blogon. Köszönöm mindenkinek, aki már eddig is alkalmazta ezt a megtisztelő módszert, és akik a jövőben fogják alkalmazni. Isten áldását kívánom mindannyiótok életére. Országh György (Gyuri) gyurinaploja.blogspot.com
- - -