Buzdító látás a felemelkedő eklézsiának, és a prófétáknak:
A Sion hegyén lakozók közössége: a végidők eklézsiája
Országh György
„Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez ...” (Zsid 12:22)
Egyre többen lesznek, akik teljes idejükkel az Urat keresik és szolgálják. Krisztus teste egy folyamatos felemeltetésben részesül, hogy betöltse rendeltetését. Kiemelkedik a hétköznapok terhei alól, belép a mennyei dicsőségbe, és ezúttal ott is marad, már nem csak látogatóba jár el hetente egyszer vagy kétszer a mennyei városba. Az az elhívásunk, hogy a mennyei Jeruzsálemben, a Sion hegyén éljük az életünket. Ez megváltoztat mindent.
Megváltoztatja a szemléletünket az eklézsiáról, más szemmel látjuk, mennyei látással, Isten látásával, aki Bálámnak is megnyitott szemet adott Izraelre, és azt prófétálta Bálám, hogy „nem látott benne hamisságot”. Ez a szemléletváltás fontos lesz a prófétai elhívású emberek tisztánlátásának és prófétai közbenjárásának a megújulásához is. A régebb óta szolgáló, tapasztalt próféták is meg kell, hogy újuljanak, mert az Úr új dolgokat cselekszik, ehhez a prófétákat is egy magasabb szintre hozza, hogy magasabbról lássák Isten örökségét, menyasszonyát, akit magasabb szintre hoz az Úr ebben az időszakban, sőt konkrétan ebben az évben.
Prófétatársaim! Ebben az évben legyünk az elsők a megújulásban! Újra kérjünk szemgyógyító írt, hogy még tisztábban lássunk, és hogy az új szellemi viszonyok között is pontosan, tisztán prófétáljunk.
Tisztában vagyok vele, hogy a próféták érzékenyebben meglátják a bűnt, sőt nem csak látják, hanem fel is emelik a szavukat ellene, de Isten eredeti szándéka szerint ezt nem a maguk kénye-kedve szerint teszik, hanem az Úr szószólói ők. Az Úr meg akarja értetni a sasokkal, jobban mint eddig, hogy a szellemi képességeik, az éleslátásuk („sasszemük”) nem azért van, hogy a saját kedvük szerint mondják el bárhol és bármikor amit látnak, hanem azért, hogy felmenjenek a magas kősziklára, és az Úrral társalogva, az Úr irányítása alatt nézzenek körül, és szerezzenek látást Isten népéről. Ebből a látószögből olyan dolgokat is meglátnak, amit lentebbről nem látnának meg. Enélkül, az éleslátásuk és a bűnök felsorolása csak a kárhoztatás szolgálatát kezdi működtetni. Ez nem illik a mennyei Jeruzsálembe vivő új szövetséghez, hanem a füstölgő hegyen indult régi szövetséghez, amit Pál a „kárhoztatás szolgálatának” nevez. (2 Kor. 3:9). Az új szövetség szolgálata megelevenít, még akkor is, ha éppen bűnökkel kell leszámolni Isten népe között. Ezt csak a magasból tudjuk jól tenni.
A sasok innen, az Úr hegyéről indulnak ki körözni a magasban. Meglátják a mezőn a kártevőket, és lecsapnak rájuk. Nem Isten gyermekeire csapnak le, nem a bűnösökre, hanem a démonokra. A testvéreiket pedig ugyanazzal a buzgó szeretettel szeretik, mint a Sasok Sasa, a próféták szellemének Istene.
A mennyei tartózkodás, Sion hegyének magas helyein való állandó lakozás meg fogja változtatni a szeretetünket is. Isten állandó tömény jelenlétében a szellemi gyümölcs egyre állandóbb lesz bennünk is, akár prófétákról legyen szó, akár Isten népének a többi részéről. A szeretetet már nem csak keresztény szabályok betartásával fogjuk megvalósítani – az 1Korinthus 13 nem egy újabb szabálygyűjtemény lesz, amivel mindig ellenőriznünk kell magunkat meg egymást (hogy most hosszútűrő vagyok-e, kedves vagyok-e, nem irígykedek, stb), hanem belőlünk fog fakadni a szeretet állandó valósága, a szeretet szelleme, mint egy folyam. „Isten szeretete ki lett öntve a szívünkbe a Szent Szellem által”. Nem csak a szívünk hústáblájára van beírva a szeretet parancsolata, Isten törvénye, hanem a belseje is ki van töltve ugyanazzal a szeretettel. A szívünk így egyrészt állandóan igényelni fogja tőlünk a szeretetet, másrészt állandóan készségesen pumpálja magából pontosan ezt a szeretetet. A Sion hegyén lakozó hívők a legtermészetesebb módon fogják állandóan szeretni egymást, és azokat is, akik csak ezután jönnek fel lakni a hegyre.
