2013. január 2., szerda

Dicsőítés Egyiptom utcáin

Nagyon értékes, buzdító információkat olvastam a Breaking Christian News jóvoltából Egyiptom keresztény eseményeivel kapcsolatban. Hálás lehet a szívünk az Úrnak, és legyen bennünk bizakodó hit, amikor ezekért a területekért imádkozunk. Az egyiptomi sivatagban nemrég tartott 10.000-es evangélizációs rendezvény egyik dicsőítésvezetőjéről számol be az alábbi cikk:

A SAT-7 magazin borítója
a We Will Sing műsorát
reklámozza (Kép forrás: ANS)
A We Will Sing az első olyan keresztény zenés műsor a SAT-7 csatornán, amit hetente fognak élőben leadni arab nyelven Kairóból. A SAT-7 egy keresztény műholdas tévé, ami a Jézus Krisztusban való reménységet közvetíti milliók számára az egész Közel-Keleten és Észak-Afrikában.

A SAT-7 beszámol Maher Fayez történetéről, aki középosztálybeli háttérből származik, és az a látása, hogy az utcán akarja elérni az embereket.

Fayez az utcai életből tért meg, amikor az Úrhoz jött, és a szívén viseli az utcai szolgálatot. A SAT-7 szerint Fayez dicsőítésének az egyedi zenei stílusa meg tudja érinteni azoknak a szívét is, akik egyébként soha nem mennének el gyülekezetbe.

Fayez olyan dicsőítésvezető, aki a szúfi stílust választotta, ami egy közel-keleti vallási zenei stílus. Fayez elmondta, hogy amióta ilyen zenét játszik a zenekarával, "Összebarátkoztunk az utca emberével".

Egy alkalommal ott volt az egyik koncertjén egy híres iszlám szúfi énekes is, aki ezután felkérte egy közös koncert sorozatra. 2009-ben együtt koncerteztek a Kairó Operaházban. A rendezvény után, ahol a nézők többsége nem keresztény hátterű volt, sokan megköszönték Fayez-nek, hogy "érthető" dalszövegekkel énekelt a keresztény hitről.

A Kairó közelében fekvő Shoubra városában, a Church of God gyülekezetben Fayez több száz embert vezet hetente a dicséretben és imádatban. Van néhány nem keresztény látogató is, és sokan csak sírni tudnak az istentisztelet alatt. Azt mondták Fayeznek, hogy "Amikor idejövünk, valami más történik ... más a szellemisége ennek a helynek."

~~~
Magyar változat: Országh György
A cikk az alábbi források alapján készült:

gyurinaploja.blogspot.com - 2013. január 2.