A csend, mint prófétai időszak

Egy konkrét "kairosz" időszak bejelentését fogom megtenni. Ehhez szeretettel kérlek, olvassátok el a bevezető gondolatokat.

Mindennek rendelt ideje van - mondja a Prédikátor Salamon.

A próféták szolgálatáról természetszerűleg az jut eszünkbe elsőnek hogy az Úr a szólásra használja őket. Miért lenne szünet ebben? Miért lenne valamikor is csend?

A csendnek Istentől való rendeltetése van. Ahogy a természetet figyelve is szoktuk mondani, létezik az a bizonyos "vihar előtti csend". De vajon mennyire érvényes ez Isten birodalmában?

A csend Isten királyságában

A Jelenések 8:1-5 egy ritka jelenetet tár elénk a mennyből:

És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. És látám azt a hét angyalt, a ki az Isten előtt álla; és adaték nékik hét trombita. És jöve egy másik angyal, és megálla az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, a mely a királyiszék előtt vala. És felméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elébe. Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás.

Itt a fél óra csend egy nagyon is zajos, kiemelt periódust vezet be - Isten ítéletének az eseményeit. Izraelben, Sámuel születése idején és után szintén volt egy csendes időszak, amikor csak ritkán volt valamilyen kijelentés.

És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás. (1 Sámuel 3:1)

Ezek után viszont Sámuel szolgálatán keresztül nagyon is mozgalmassá tette Izrael életét az Úr, hosszú távon. Bizonyos értelemben hasonló volt ez az Illés idején történt a szárazsághoz, amikor egy ideig az volt Isten akarata, hogy ne essen eső. Az eső megérkezésével egyidejűleg kezdte lerombolni a hamis istenek szellemi struktúráját az Úr a népe életében. Ennek az időszaknak a fordulóján, Illésnek is el kellett jutnia a csend helyére (a Hóreben a barlangban), ahol olyan kijelentést kapott a szelíd, halk hang által, ami meghazudtolta az akkori állapotát - menekülés helyett újabb, sőt magasabb szintű támadás az ördög munkája ellen: Elizeus felkenése, amely a jövő prófétai nemzedék kiképzését is biztosította Elizeus későbbi tanítványai által; valamint Hazáel és Jéhu felkenésének a parancsa. Nem kis vihar követte a "csendet", ami Isten dicsőségét szolgálta.

Úgy hiszem, az egyháznak is ismernie kell ennek a csendnek az időszakát, sőt illik felismernie. Jézus megfeddte azokat, akik csak a természet jeleit ismerték, de az isteni időzítés jeleit, az "idők jeleit" (kairosz) nem.

A csend ideje az Egyházban

Ha azt mondom, hogy az Eklézsiában (Egyházban) időnként vannak ilyen vihar előtti csend időszakok, azzal nem állítom azt, hogy ne lennének próféciák, prófétálások. Ez a csend magában hordozza azt a félelemmel vegyes tiszteletet, amely Isten közelgő jelenlétének a megnyilvánulása előtt jár. Amikor ez a csend van, akkor a Szent Szellem azon dolgozik a szívekben, hogy egyre jobban elcsendesedjünk mi magunk is, és egyre jobban koncentráljon a szívünk arra: mit készül kijelenteni az Úr, ami meg fogja változtatni az életünket?

Ez az elcsendesedés elkerülhetetlen, hogy azzal is járjon, hogy a sürgés-forgásunkban is lelassulunk, sőt teljesen leállunk egy időre. Vajon nem ezt tartalmazza a szombat bölcsessége? Ha nem félelmet keltő törvényként tekintünk a tíz parancsolatra, hanem újszövetségi emberként a "teljes írás" szerves részeként, amely "hasznos a tanításra" (lásd 2 Tim 3:16-17), akkor megláthatjuk benne azt, amit Isten féltő szeretettel készített és kíván átadni nekünk: a benne való megnyugvás áldását. A babiloni fogság többek között azért volt szükséges Isten népe számára, hogy a föld lerója a szombatjait, amelyek elmaradtak az évtizedek során. (3 Mózes 26:34, 43; 2 Krón 36:21)

Szükség van az Egyház földjének is egy "szombatra". Szükség van egy nagy megnyugvásra, amikor csak az Úr előtt vagyunk, és lehetővé válik, hogy az Ő szava, és egyedül az Ő szava határozza meg, mit tegyen az egyház, mit lásson maga előtt, milyen munkákba kezdjen bele ezután - és hogy mik azok, amik nem szükségesek, sőt kifejezetten fölösleges terhet jelentenének az eddigi fáradozások, üzemszerű működések közül.

Miskolc egyértelműen bele kell hogy kezdjen az ebben az értelemben vett szombatba (ahol még nem kezdtek bele eddig), de hamarosan követni kell ezt más városok, települések, körzetek gyülekezeteinek, közösségeinek is. (A miskolci átmeneti időszak látásáról az Átmenet blogon olvashattok) Itt az idő, hogy a gyülekezetek fordulatot vegyenek, és minél jobban átfordítsák a tevékenységeik arányát és a fókuszáltságuk irányát egyenesen az Úrra. Mózessel együtt újra kívánnunk kell: Ha a Te orcád nem jön velünk, ne vigyél ki innen minket! (Lásd: 2 Mózes 33:15)

Mi történik a csend alatt?

Rick Joyner írta nemrég: Vajon hányan imádkoztak esőért Izraelben, miközben Illés végig azért imádkozott, hogy ne essen? Lehet, hogy keményen hangzik, de az Eklézsia azon részeiben, ahol ez az aktuális munkája a Szent Szellemnek (jelenleg Miskolcon biztos, de máshol is fel kell készülni erre), azokon a helyeken addig nem lenne jó, ha "kivinne" bennünket az Úr a nagy, nyilvános evangelizációs szolgálatokra, az ezzel járó harcokra és nehézségekre, míg meg nem szilárdulunk az Ő jelenlétében való tartózkodásban, míg meg nem épülünk úgy, ahogy csak az Ő szoros, közvetlen jelenléte tud megépíteni bennünket. Gondoljunk csak az újonnan megtérőkre, vagy az ilyenkor beáramló érdeklődőkre, akik a világ szellemi légkörének folyamatos változásai miatt már valamivel másabb szellemi terheket, problémákat hoznak magukkal. A nem kellő felkészültség, de leginkább a szívből jövő szeretet hiánya az előttünk álló új harcokban már katasztrofálisabb következményekkel fog járni, a szolgálatok megfelelő elfogadottsága és intenzív működése pedig létszükséglet lesz minden területen, nem csak azokon, amikhez eddig olyan jól hozzá voltunk szokva. Ez igaz a próféták felkészült, érett tevékenységére is. Nem csak a próféciák röpködésére értendő ez, sőt elsősorban nem erre, hanem a próféták bibliai életformájának és karakterének a követésében, látásuk élességében és szavaik hatalmas építő erejében a hívők szellemi életére nézve. (Lásd Efézus 4: a szentek tökéletesbítésére, építésére adatott mindegyik szolgálat.) Ehhez egy komoly gyógyulásra van szükségük az ilyen elhívást kapott embereknek, és azoknak is, akik felé szolgálniuk kell majd.

Többek között ezeken a területeken akar mélyreható gyógyítást, igazi helyreállítást adni az Úr, de ezt nem a mi erőlködésünk fogja megvalósítani, hanem a Főorvos kezei alatt, nyugodtan várva, Neki engedve fogjuk megkapni. Mielőtt az Úr a nagy missziós paranccsal kiküldte a tanítványait, előtte megismertette velük és bevezette őket is abba az életformába, amit a samáriai asszonynak is egyszerűen el tudott mondani: az Atya igazi imádókat keres, akik szellemben és valóságban imádják Őt. (Emlékezzünk, hogy megkívánták a tanítványok Jézus imádkozó életformáját: "Taníts minket imádkozni!") Ott, az Úr imádatában kapjuk meg mindazt, amit a jó Pásztor készített az Ő szeretett nyájának, akikért az életét adta. Engedjük, hogy a jó Pásztor most is összegyűjtsön bennünket az Ő színe előtt, egyénileg, és testületileg is.

Keressük az Úr orcáját! Legyen ez a fő törekvésünk a mostani időszakban! Csendesedjünk, és ismerjük el Őt! Álljunk a Kősziklára, és ne mozduljunk onnan, "míg meg nem áldasz", és fel nem épülünk Isten mennyei látása szerint, a szeretet tökéletes kötelékében megerősödve, és elő nem áll a "felette nagy sereg", az a "zászlós tábor", akikre igaz Salamon prófétikus éneke: "Zászló felettem a szerelme" (Énekek Éneke 2:4).

Eljött a csend ideje, az Úr előtt való csendességé. Töltsük be ennek a rendeltetését, és hagyjuk, hogy az Úr maga irányítsa ennek a kimenetelét, az Ő közvetlen, közöttünk lakozó jelenlétében.

Országh György