2010. szeptember 7., kedd

2010 09 07

A TROMBITA, Bill Burns -- 2010 szeptember 7:
Sokan az Én népem közül az aggodalmaskodás terhe alatt fáradoznak, a körülményeik miatt. És mivel az aggodamaskodás szelleme alatt fáradoznak, nincsenek békességben és nincsenek erejük teljében. Ezért azt mondom közületek azoknak, akik aggodalmaskodában vannak ebben az időben, ne féljetek, mert Én veletek vagyok. Ne féljetek, mert Én nem távoztam el tőletek. Ne féljetek, mert Én nem foglak magatokra hagyni, és nem hagylak az Én segítségem nélkül titeket. Újra fordítsátok a szemeiteket Énrám hittel, mondja az Úr, és Én felemellek titeket, és Én leszek a ti erősségetek. Én leszek a ti szívetek erőssége és a testetek erőssége. Mert a felüdülés idejei az Úr jelenlétéből jönnek. Az Én jelenlétemben az ifjúságotok megújul, és ti felkeltek sasszárnyakon. Fogjátok azokat a dolgokat, amik gondot okoznak nektek, és helyezzétek az Én oltáromra, ahol Én foglalkozni tudok azokkal. Mindaddig, amíg ragaszkodtok azokhoz, és amíg idegeskedtek azok miatt, és amíg aggódtok azok miatt, addig nem az Enyéim, mondja a Mindenható Úr Isten.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, Marsha Burns -- 2010 szeptember 7:
Az ellenség minden erejét latba veti ahhoz, hogy megbénítson a kudarctól való félelemmel és kárhoztatással. Utasítsd vissza és ne hagyd az ördögnek, hogy megfosszon attól a bizakodástól, hogy meg fogod valósítani mindazt, amit eléd helyeztem. Mindaddig, amíg egy vagy Velem, és a bizalmad Bennem van, addig győztesen mész át ezen a támadáson, mondja az Úr. 1 János 5:14 Ez pedig a bizalom, ami Őiránta van bennünk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, akkor Ő meghallgat minket.