2015. szeptember 10., csütörtök

Kim Clement egészségi állapotáról a legfrissebb infók

LEGFRISSEBB HÍR KIM CLEMENT EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁRÓL: A MŰTÉT SIKERES VOLT... MOST IMÁDKOZZUNK A FELÉPÜLÉSÉÉRT

Kim Clement csapata több friss posztot is kitett a Facebook oldalukra az érte imádkozó ezreknek címezve, amióta Kimet vasárnap agyvérzéssel kórházba szállították. Aki nem sokat hallott még róla, annak többek között azt érdemes tudni Kim Clementről, ami a szolgálatát illeti, hogy prófétai evangélista, a zenés szolgálatából pedig lemezek is készülnek.

Tegnap műtétet hajtottak végre rajta, hogy megállítsák a vérzést az agyában, és a legfrissebb hírek szerint jól ment a műtét. Viszont továbbra is hangsúlyozottan kérik, hogy imádkozzunk érte.

A legújabb poszt így szól:

Kim műtétje sikeres volt. A vérzés jelentős mennyiségű volt, de lassú vérzés volt, ami jó.

Néhány napig még altatásban marad. Most csak várakozunk. Most buzgón kell imádkoznunk az erőteljes, természetfölötti felépüléséért, miközben a következő néhány nap során elkezd majd felébredni!

Érezzük az imáitokat, és rendkívül hálásak vagyunk! Most bombáznunk kell a Mennyet az imáinkkal, és a Kimért mondott megvallásainkkal! HAJRÁ!!!!

- - - - -