2014. március 10., hétfő

Prófécia 2014. március 10.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. március 10.

A TROMBITA, BILL BURNS:
Látlak. Ismerlek. Ismerem a küzdelmeidet, amiken keresztülmentél. Láttam és ismerem azokat az átkokat is, amiket rád küldtek. Látom és ismerem az ellenség ellened készített tervét. Azért tudom mindezeket, mert Isten vagyok. De kérlek, értsd meg, nem az Én akaratom, hogy az ellenség keze alatt szenvedj. És ezért adtam neked a kenet Szent Szellemét, aki megnyugszik rajtad, és megerősít arra, hogy az legyél, akinek elhívtalak, hogy amiket Én cselekedtem, te is megcselekedhesd. És a lényeg a következő: Isten gyermekei, csak annyit kell tennetek, hogy higgyétek, hogy minden lehetséges, amit Én mondtam a népemről, és úgy is lesz az életetekben, mondja az Úr. Keljetek fel! Kiáltsatok ujjongó örömmel! Kerekedjetek a kompromisszum veresége fölé, a csüggedés veresége fölé, az erőtlenség veresége fölé, és azok fölé, amik fogva tartanak és visszatartanak az Én céljaimtól. Mert amikor elvégzem ezt a rendkívüli, nagy munkát ebben az időszakban, akkor az Én megváltottaim társasága fog felkelni, és ők lesznek a kiválasztottak, akik elindulnak a csatára, hogy lerombolják az ellenség munkáit. Kiszabadítják magukat, leráznak magukról minden igát, amit rájuk raktak. Az Én nevemben, végezzétek el a munkát! És Én magam leszek veletek, hogy megerősítsem azt a munkát az azt követő jelekkel és csodákkal.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Kövesd azt, amit a tisztesség megkövetel. Az igazságosság uralkodjon a szívedben, hogy az Igém igazságában való hited szerint tudj viselkedni. Fontos, hogy a királyságom képviselőjeként megbízható legyél. Kezdj el aszerint a mérce szerint élni, amit Én állítottam fel neked, mondja az Úr, és Én megerősítelek arra, hogy mindent megtegyél, ami rád vár. Filippi 4:13 mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít!