2014. december 31., szerda

ÉVFORDULÓ 2014-2015

Engedjétek meg, hogy megosszam néhány személyes tapasztalatomat, és néhány gondolatomat, ami talán mások számára is hasznos lesz, így a 2014-es és 2015-ös év fordulóján.

A 2014-es évben azt tapasztaltam, hogy az előzőleg elindult dolgok, amelyek Isten ígéreteinek a megvalósulásai voltak, valóban kiteljesedtek, kiszélesedtek. Ez több téren is jelentkezett, a családi életünk dolgaiban is, de az elhívás, a szolgálat terén is. Nekem személyesen azt mutatta az Úr, hogy szélesítsem ki a sátorom. Nem is gondoltam volna először, hogy a dicsőítő szolgálatom ilyen módon fog kiszélesedni, ahogy ez ősszel elindult: egy számomra új gyülekezetben (noha régebben is ismertem őket), ahol nagy szeretettel fogadtak, és ahol azóta több munkatárssal is együtt dolgozom, és olyan izgalmas szolgálatok vannak, amikre régóta vágytam. Az Úr dicsősége egyre inkább megjelenik közöttünk. Több ember felé van lehetőségem szolgálni az ajándékaimmal, eddig összegyűlt kincseimmel, mint előtte (ami természetesen ugyanolyan fontos volt nekem akkoriban is, amikor csak egy vagy két érdeklődő volt ott!).

Fontosnak tartom megjegyezni: ha nem lettem volna RUGALMAS arra, hogy a szokatlan úton is engedjek az Úrnak, olyan döntést hozva, amit egyáltalán nem terveztem magamtól, akkor ez mind nem lenne. Most pedig örömöm van benne - örömöm van az Úrban!

Az Úr veletek is képes megtenni mindent. Nem kell újra és újra bizonyítanotok, csak vele menni, csak bízni benne, és örömmel venni bármit, amit ő ad elétek.

Kívánatos kincs és kenet van a bölcsnek házában;
a bolond ember pedig eltékozolja azt.
(Péld 21:20)

Ezzel az igével arra buzdítalak benneteket, hogy a 2015-ös évben használjátok mindazokat a talentumokat, kincseket, amiket az Úrtól kaptatok. Keressétek meg a lehetőséget arra, hogy ezek valóban kamatoztatva legyenek. Mert aki keres, az talál... Aki kér, az kap... Aki zörget, annak megnyitják az ajtót.

Boldog Új Évet kívánok mindenkinek Jézus Krisztusban! Fussuk meg az előttünk levő pályát örömmel! Az Úr sok jó tervet készített - legyünk a részesei minél többnek, sőt a ránk szabott tervek közül mindegyiknek!

Országh György