2012. június 12., kedd

2012 június 12. prófécia

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle
2012 június 12.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
  
Őrállóként figyeljétek az isteni igazságszolgáltatást, aminek meg kell történnie. Intést és helyreigazítást hozok azokra a területekre, ahol letértetek az ösvényről, és még szilárdabban megerősítelek az életetekre vonatkozó terveimben és céljaimban, mondja az Úr. Ne álljatok ellen annak, amit Én készülök tenni, hanem engedjetek ennek a folyamatnak. Amikor már minden elhangzott és megtörtént, akkor képesek lesztek nagyobb szellemi szabadsággal és életerővel működni.

1 Péter 4:17 Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először rajtunk kezdődik, mi lesz a vége azoknak, akik nem engedelmeskednek az Isten Evangéliumának?