2011. június 21., kedd

2011.június 20

A TROMBITA, Bill Burns -- 11/6/20:


Hallom az Ő hangját, amely így szól: Jöjjetek! Gyertek már. Ne habozzatok tovább. Meddig tétováztok még? Mert most vannak a napjai annak, hogy igazán belépjetek a legszentebb helyre. Ezek azok a napok, amikor az Én szerelmesem előjön. Ezért, amikor az Én igémet olvassátok, amely azt mondja, hogy az ajtó megnyílt, a Dávid kulcsa pedig át lett adva, akkor értsétek meg, hogy fel lettetek készítve és ellátásban részesültetek az út során, miközben Velem jártatok. Ez a felkészítés most éri el azt a teljességet, amelyet még nem értetek és valószínűleg nem is láttok még. De kijöttetek a körülményeitek tüzéből, előjöttetek, úgy mint a három héber ifjú – a pusztító tűzből úgy jöttek ki, hogy még a füst szaga sem érződött rajtuk. Pontosan ezekben a napokban, veletek is így lesz. Ezek a dolgok a ti figyelmeztetésetekre írattak meg. Azért mondom el újra és újra, hogy megerősítsenek titeket. Amint az Én igémet olvasod, az a szó erővé válik benned. És miközben az Én Szellememben tartózkodsz, a Szellem erőt ad át neked, és előhozza azta te életedben, amiből valóságosan Isten folyója lesz, amely teljességgel átáramlik rajtad. Ez a folyó életet és erősséget hoz neked. Megnyilvánulóvá teszi a királyság dicsőségét. Arra hívlak meg benneteket, hogy lakozzatok a dicsőségnek azon a helyén Velem, mondja az Úr.





SMALL STRAWS IN A SOFT WIND by Marsha Burns -- 6/20/11:

Előtted mentem, hogy utat készítsek neked ahhoz, hogy betöltsd a rendeltetésedet. Az Én védelmem alatt vagy, és gondoskodtam az ellátásodról. Az elleség viszont megteszi amit csak tud, hogy aláássa a biztonságérzetedet, és meghiúsítsa a számodra készített terveimet és céljaimat. Ne higgy a hazugságainak, és utasítsd vissza annak a lehetőségét, hogy megengedd a félelemnek aláásni a hitedet, mondja az Úr. Én soha nem hagylak el és nem távozok el tőled. Efézus 3:20-21 Neki pedig, aki sokkal többet képes megtenni bőségesen, többet mindennél, amit kérünk vagy gondolunk, a bennünk munkálkodó erő szerint, Neki legyen dicsőség a gyülekezetben Krisztus Jézus által, minden nemzedékben, örökkön örökké. Ámen.