2015. december 7., hétfő

Beszámoló Kat Kerr Mennyei Kirándulásairól

Hall of Knowledge - Kat Kerr - Az Ismeretek Csarnoka

Kat Kerr Facebook bejegyzése (és a rajza), 2015. december 5:

Mennyei kirándulás, 1.

Akik még soha nem hallották a bizonyságomat, azoknak ezek a Mennyről készült képek felfoghatatlannak tűnhetnek, de a szellemi embered minden valószínűséggel ugrándozik most benned. Isten dolgai isteni kinyilatkoztatás által jönnek át, és Isten jelenleg, ezen a földön, gyorsított tempóban tárja fel az Ő otthonát, amit úgy neveznek, hogy Menny. Mivel 4 éves korom óta ismerem Őt, és olyan hívők hosszú időkre visszanyúló családfájából származom, akik a Királyság földi megnyilvánulására szánták oda az életüket, számomra egyre egyértelműbb az, hogy senki sem képes megakadályozni, hogy Ő megtegye pontosan azt, amit akar. Ez különösen igaz akkor, ha olyanokat talál, akik engedelmesek és összhangban vannak az Ő akaratával. Készüljetek fel, hogy el fogtok ámulni a Menny titkain és pompáján, ugyanis engedélyezte nekem, hogy részletesen bemutassak nektek (illusztrációkkal) néhány helyet, amit megmutattak nekem. Tudom, hogy a szeretteitek, akik már eltávoztak a kárpiton túlra, szintén örülnek ezeknek.

Ezt az első helyet úgy hívják, hogy az Ismeretek Csarnoka, ami nekem olyannak tűnt, mint ami csiszolt smaragd-tornyokból készült. Az ott élők közül mindenkinek korlátlan lehetősége van ámuldozva végigjárni ez a helyet. Megtudtam azt is, hogy az Atya (akinek ha csak kimondom a nevét, már attól is elkezd örömmel vibrálni a bőr az emberi testemen, ahogy eszembe jutnak az Ő végtelen, emésztő SZERETETÉNEK a hullámai, amelyek az Ő személyéből jönnek elő), nagyon szeret nevet adni mindennek, még az egyéni épületeknek is. Vannak olyanok, akiknek a Menny kultúrája túlmutat az értelmes érvek látóhatárán, ami arról szól, hogy ott nem csupán valódi az ember létezése, hanem azért Létezel, hogy Élj!

Amikor arra vágysz, hogy ellátogass erre a helyre, csak kimondod: "Az Ismeretek Csarnokába megyek", és azonnal kialakul egy fényút feletted az égen, ami aztán elvisz arra a helyre, amit a világ VALAHA épült legfejlettebb technológiájú könyvtárának tartanánk!! Mindvégig a fényúton maradsz, amíg az épületben tartózkodsz, amely több kilométer hosszú, és számtalan csiszolt "toronyból" áll, amelyek tele vannak falmélyedésekkel. Amikor odaérsz, ahol a téged érdeklő témakör található, akkor benyúlsz a falmélyedésbe, és kiveszel egy átlátszó, csiszolt kötetet, mire megjelenik előtted egy talapzaton álló asztal, amire a könyvet teheted. Ahogy kinyitod a könyvet, megjelenik egy hologramkép, és ahelyett, hogy olvasnád a könyvet, végignézed a lapjain feljegyzett dolgokat. A hologram képekkel elmesélt történetek aromákat is tartalmaznak, de néha zenét is. HŰ, ki ne akarna gyakran eljönni egy ilyen csodálatos helyre. A Mennyben mindent "átélünk", és nemcsak látjuk vagy halljuk ezeket. Soha nem találnál ott olyan témát, amiben bármi olyasmi lenne, ami az ellenségtől való, vagy figyelmeztetést kellene kitenni rá megbotránkoztató ábrázolások miatt. Minden egyes kötetben garantált a Kaland, az Ámulat, sőt, még a Szórakozás is. Van egy olyan különleges része is az Ismeretek Csarnokának, ahol, amikor kinyitsz bizonyos köteteket, akkor magukba húznak téged, és személyesen is átéled a kalandot. Még a kisgyermekek is szeretnek idejárni a barátaikkal, és együtt szórakoznak ezen a helyen.

Vannak más helyek is a Mennyben, ahol feljegyzett anyagokat tárolnak, mint például a Tekercs Teremben, ahol az Angyali lények múltbeli történetét tartják. Neked is van egy tekercsed, amin rajta van a neved, és egy napon megkapod azt a tekercset az Úrtól.

Mielőtt elbúcsúzom ma este, buzdítani szeretnélek titeket MIND, akik a felülről jövő kijelentéseket keresitek. Legyen az Őfelé irányuló éhségetek a legnagyobb vágyatok, és akkor a kijelentés adott lesz! Ne nyugtalankodjon a szívetek a napokban látható-hallható hírek miatt, hanem inkább álljatok fel, nyissátok ki a szátokat, és az akaratotokkal döntsétek el, hogy Hatalmat vesztek az ellenség minden ereje fölött, és aztán szabadítsátok fel a Menny Seregét, hogy le legyen rombolva a sátáni hadsereg minden erődítménye, amely a gonosz embereket tartja irányítása alatt ezen a földön. MEG FOG LÁTSZANI A KÜLÖNBSÉG, AHOGY ÁTVESSZÜK A HATALMAT AZ OTTHONAINK ÉS A VÁROSAINK ATMOSZFÉRÁJA FÖLÖTT! NE ENGEDJÉTEK, HOGY AZ ELLENSÉG AZT CSINÁLJA, AMIT ő AKAR. ÁLLJATOK ELLENE az uralkodásotokkal, és ő EL FOG futni tőletek. Amikor a pokol gonosz befolyása el van távolítva a helyzetekből vagy az erőszakos csoportoktól, akkor félelem száll rájuk, és az igazság elleni terveik és taktikáik CSŐDBE MENNEK, és megtörnek a rabigák! Ne csak próbálkozzatok. TEGYÉTEK MEG!!!