„Szeresd a Szentírást!” sorozat
Ezzel a sorozattal az a célom, hogy egy-egy témára rávilágító rövidebb-hosszabb írás segítségével felkeltsem az olvasó figyelmét a Szentírás kincseire, megkívántassam a Szentírás tanulmányozását, és végső soron megszerettessem lehetőleg mindenkivel a Szentírás igazságát.
A Biblia igazságát akkor tudjuk igazán megismerni és megérteni, ha magát Istent, az Ő gondolkodását, sőt szívét akarjuk megismerni. „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek” ígérte Jézus, Isten Fia. Ez az ígéret, testvérem, neked is szól: Isten sok-sok áldást készített neked, amit az igazságra való őszinte nyitottsággal találhatsz meg. Gyere, indulj el velem erre a felfedezőútra!
~
Mózes, Isten embere
Ádámtól és Évától kezdve, a hit-hősökön át sok különleges ember életét ismerhetjük meg a Szentírás lapjain. Ezek között az emberek között kiemelkedik Mózes élete és szolgálata, akivel a mai témánk foglalkozik. Azért vele kezdjük a sorozatunkat, mert az ő könyveivel kezdődik a Biblia. Mózes rendkívüli szellemi örökséget hagyott hátra, mind Izrael népe, mind a kereszténység, sőt az egész világ számára is.
Mózesről legtöbbször az a kimagasló egyéniség jut eszünkbe, aki Izrael népének a vezetője volt a pusztában. Ő adta át nekik a törvényt, és ő kérte számon rajtuk a megtartását. Rajta keresztül sok csodát tett Isten, hogy megmutassa személyes jelenlétét, sőt személyes uralkodását a nép között.
Ismerjük a Vörös tenger kettéválasztásáról szóló történetet, sokan a törvénytáblák átadását is tudják, sőt a kősziklából fakasztott vízre is sokan emlékszünk. Mégis, miben volt több ez a Mózes, mint csupán egy csodatevő vezető?
Mózes túlmutatott a „törvényadó” szerepén. Prófétált a hozzá hasonló prófétáról, akire majd ugyanúgy kell hallgatni a népnek, mint őrá (ez egy fontos Messiás-prófécia). A népért rendszeresen közbenjárt, amikor Isten jogosan elpusztíthatta volna őket, sőt még a saját érdekét is félretette: lehetősége volt rá, hogy csupán a saját családjából egy nagy nép legyen, de ő féltette Isten hírnevét. Majd azt kérte, hadd lássa az Úr orcáját, hadd lássa az ő dicsőségét. Mózes bensőséges kapcsolatra vágyott ezzel az Istennel, aki hatalmas dolgok véghezvitelére hívta el őt. Amikor pedig meglátta a dicsőségét, kinyilatkoztatást kapott Isten természetéről:
„És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. A ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.” (2 Mózes 34:6-7)
Mózes magát Istent akarta megismerni, nem csak azt, hogy milyen hatalmas dolgokra képes. Erről tesz bizonyságot az egyik zsoltár is: „[Az Úr] Megismertette az ő útait Mózessel; Izráel fiaival az ő cselekedeteit.” (Zsolt. 103:7) Mózes nem csak a csodákat ismerte, hanem az Úr útjait, gondolkodását is. Ez volt a legfontosabb dolog, Mózes egész szolgálatában, ami számunkra is egy hatalmas szellemi örökség: a Mózesnek adott kijelentések, még a törvény sorai között is arra tanítanak, hogy megismerhessük Isten útjait, és így mi magunk is Istennel járó emberek lehessünk.
Mózes túlmutatott azon a képen, amit sokan láttak benne. Voltak akik félve tisztelték, és voltak, akik lázadtak ellene. Ha igazán ismernénk őt, mi sem valami misztikus személynek látnánk, aki szigorúan bánt a lázadókkal. Meggyőződésem szerint egy nagyon szerethető, bölcs ember volt, akitől rengeteget tanulhatott az ember, ha érdeklődött Isten dolgai iránt.
Ilyen érdeklődő lehetett Józsué, aki kezdetben ifjú emberként volt ott Mózes mellett, a szolgája volt, de éppen ebből adódóan sok helyre el tudta kísérni. A negyven napos természetfölötti időszak alatt, amíg az Úr a törvény kinyilatkoztatásait adta át Mózesnek, ő is ott volt valahol a hegyen, bevárta mesterét. De az elsőként „gyülekezet sátorának” nevezett hajlékban is, ami a táboron kívül volt felállítva, ott látjuk az ifjú Józsuét, amikor az Úr befejezte a beszélgetést Mózessel, Mózes kiment, de Józsué ott maradt az Úr jelenlétében. Ez a sátor azért került felállításra, hogy bárki, aki az Urat keresi, oda mehessen találkozni az Úrral. A „gyülekezet sátorát” más néven „találkozás sátorának” is nevezi a Szentírás. Sajnos nem sokan éltek akkor ezzel a lehetőséggel.
Mózes, és még egy-két ember Izrael közösségében, értett valamit, amit a törvény betűje önmagában nem tudott tükrözni: Isten közelsége jó, Istennel közösségben lenni csodálatos dolog. Isten a személyes kapcsolat helyreállításán munkálkodik évezredek óta. A törvény bemutatta, hogy nagy választófal van az emberiség és Isten között: a bűn; de azt is látni lehet belőle, hogy Isten éppen hogy félre akarja tenni ezt az elválasztó akadályt, ezért dolgozta ki az áldozati rendszert, ami végső soron a Megváltó, Jézus helyettesítő áldozatát is előre vetítette.
Mózes tehát egy Istent ismerő, szeretnivaló próféta volt, noha emberi hibái is voltak, mint bárki másnak. Elhíresült erőszakos mozzanatai csak egy-egy kivételt jelentenek hosszú életpályáján, amely során éppen hogy rendkívüli szelídségéről tett tanúbizonyságot. Például az ellene lázadók előtt a földre borult Áronnal együtt, hogy az emberek megérthessék: nem őellene, hanem Isten ellen lázadtak fel.
Mózes szíve, jelleme alkalmas volt arra, hogy Isten legmélyebb gondolatait, szándékát is közvetíthesse. Ezért tudta az Úr Izraellel kapcsolatos terveit egy hosszú próféciában továbbadni élete vége felé. Bár kortársai közül sokan nem értették meg Istennek ezt az emberét, mégis az Úrtól kapott elhívását betöltötte, a pályáját megfutotta, és méltóképpen adta tovább a stafétát tanítványának, Józsuénak.
~ ~
Utoljára sokkal a halála után találkozunk vele a Szentírás lapjain: amikor az Úr Jézus imádkozott az átváltozás hegyén, megjelent neki Mózes és Illés, dicsőségben.
„És imádkozása közben az ő orczájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn. És ímé két férfiú beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni.” (Lukács 9:29-31)
Ez egy természetfeletti bizonyság volt Isten részéről, hogy Mózes próféciája Jézusról szólt, mint az eljövendő prófétáról, azaz a Messiásról. Jézus így beszélt erről: „Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő.” (János 5:46)
Országh György
