Őrállók az Eklézsiában
Országh György
2012. január 18.
A Bibliában az őrálló feladatköre két szolgálattal kapcsolatban olvasható: a prófétákéval és a pásztorokéval. Ezt a feladatot az ige igazságának a képviselésével, gyakran igehirdetés formájában látják el az Eklézsia őrállói...
A Bibliában az őrálló feladatköre két szolgálattal kapcsolatban olvasható: a prófétákéval és a pásztorokéval. Bár az Ószövetségben olvashatjuk ezeket, könnyen megtaláljuk az Újszövetségben is ennek a megfelelőit (Efézus 4-ben az ajándékba adott szolgálók között). Az őrállás egyrészt az Úr előtt álló, jelenlétében szolgáló próféták tevékenységet jelenti, akik ha valamilyen közérdekű kijelentést kapnak – szót hallanak az Úr szájából, illetve látják jönni a fegyvert – akkor figyelmeztetik Isten népét (Ezék 33:2-9). A másik terület a pásztoroké, akiknek szintén az a feladata, hogy éberen vigyázzanak, őrködjenek (Ésa 56:9-10).
Az őrködés, másokra való vigyázás feladatkörét az Újszövetségben is konkrétan olvashatjuk a vezetőkkel (elöljárókkal) kapcsolatban (akik példamutatással vezetve vigyáznak a hitben erőtlenebbek lelkére Zsid 13:7, 17), ezért is mondhatjuk, hogy van újszövetségi érvényessége az őrállók többrétű feladatának a gyülekezetben, az elkézsiában. Ezt a feladatot az ige igazságának a képviselésével, gyakran igehirdetés formájában látják el az Eklézsia őrállói, akár prófétai, akár pásztori (vén, elöljáró, stb.) feladatot ellátva. Ezt a szolgálatot, az igehirdetést nézzük meg most az egyik oldaláról.
Amikor igét hirdetünk, különböző igeszakaszokat szoktunk használni üzenetünk alátámasztásához. Bár szerencsésebb az, ha magát az igét magyarázzuk, ami az ószövetségben és újszövetségben egyaránt elénk tárt mintát jobban követi: először az ige felolvasása, utána a tanítás a felolvasottak alapján – lásd Ezsdrás és a léviták a fa emelvényről (Neh 8:4-8), valamint a Timótheusnak írt emlékeztető: gondod legyen a felolvasásra és a tanításra (1 Tim 4:13). Ez persze nem liturgikus szabályként, hanem inkább a megfelelő prioritások miatt fontos: előrébb van az, amit maga az Ige mond, mint amit mi magyarázatként mondani kívánunk.
Mégis van, amikor a magyarázni kívánt szakasz mellett, hasznos, ha példákat is keresünk egy-egy általánosabb (bibliai) gondolathoz. Ez az az ingoványos terület, ahol azt kell mondanunk, nem mindegy, melyik igét mire használjuk. A legnyilvánvalóbb esetektől (pl. Mózes törvényét idézni abból a célból, hogy a keresztények körülmetélkedését érje el valaki – ami egyértelmű tévtanítás) a legnehezebb esetekig (pl. szabad-e kezességet vállalni egy kölcsönszerződésnél – Salamon óva int tőle a Példabeszédekben, a szeretet törvénye viszont jobban megnyitja ezt a kérdést) észnél kell lennünk, mi az, ami megegyezik Isten Igéjének a tanításával és bölcsességével.
Érdemes tehát résen lennünk, és akár állandóan képezni magunkat Isten Igéjét a kezünkben tartva, elmélkedve rajta és becsülve azt, hogy maga a Szentírás tegyen bölccsé bennünket mindezekben. Hiszen Istentől ihletett, és hasznos arra, hogy tanítson minket, igehirdetőket, sőt meg is jobbítson, hogy minden jó munkára készen álljon Isten embere! (Lásd 2Tim 3:16-17)
A hazug próféta története
Nézzünk meg egy konkrét példát: Mire lehet és mire nem lehet használni az alábbi igeszakaszt: 1 Királyok 13 – a két próféta esete, amelyben az egyikük félrevezette a másikat, egy angyalra hivatkozva. "[...] Én is olyan próféta vagyok, mint te, és nékem angyal szólott az Úrnak beszédével, mondván: Hozd vissza őt veled a te házadba, hogy kenyeret egyék és vizet igyék. És e képen hazuda néki. [...]" A júdeai próféta Isten küldetésében járt ott, Isten természetfeletti módon igazolta a küldetését és az üzenetét, de nem volt szabad ott ennie és innia. Ennek ellenére hitt a másik prófétának, és eltért attól, amit Isten rábízott. A következménye az lett, hogy hazafelé megölte egy oroszlán.
Milyen igei gondolat alátámasztására használható ez, amire azt mondhatjuk, hogy nem csupán visszaélés az igével?
Például, ha arról akarunk beszélni, amire Pál hívja fel a figyelmet: "Csodálkozom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangéliumra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus Evangéliumát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok. " (Gal 1:6-8).
A Galatákhoz írt levél az evangélium védelmében és a galaták védelmében íródott, és arra figyelmeztet Pál, hogy ezt az evangéliumot, amit kezdetben megismertek, és amire alapul a hitük, ne hagyják megmásítani, kiegészíteni, eltorzítani – még egy angyalnak se! Nem nagyobb az angyali jelenés, kinyilatkoztatás tekintélye, mint az Úr Jézus Krisztus evangéliuma, amiről a Szent Szellem által, Istentől kapott elhívás által győződtek meg a galaták. "Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Szellemet, avagy a hit hallásából? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Szellemben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?" (Gal 3:2)
Erre például lehet használni a fenti igeszakaszt. Ezzel nem korlátot akarok vonni, hiszen az Úr sokféle bölcsességet, összefüggést mutathat meg az igében, amellyel az ige hirdetője építeni tudja a gyülekezetet. De van-e olyan helyzet, vagy olyan üzenet, amikor nem lenne helyes a fenti történetet használni alátámasztásra?
Például ha az angyalokkal való kommunikáció veszélyességéről akar valaki beszélni, mondván, hogy az erre való hivatkozás tévedéshez vezethet. Előfordul, hogy egy-egy szellemileg intenzívebb gyülekezet vagy testvér élményeit egy-az egyben rossznak ítélik, veszélyesnek. valóban lehet veszélyes is, de nem feltétlenül. Pál helyesen értelmezte, és a mindenki számára érvényes fundamentumra hivatkozott: az evangéliumban való hitre, amely megingathatatlan, és amelynek a tisztaságát őrizni kell. Ha viszont nem erről van szó, akkor az ige alapján további utalásokat kell keresnünk, van-e létjogosultsága az angyali jelenéseknek, az abból származó üzeneteknek és áldásoknak, vagy sem?
Nem ezt a témát akarom kirészletezni, ezért csak röviden: mind az Ó- mind az Új testamentumban többször is találkozunk vele, hogy Isten emberei egy-egy angyaltól kaptak fontos instrukciókat, vagy segítséget. Akár emberekre gondolunk, akár magára az Úr Jézusra, azt el kell fogadnunk, hogy ez teljesen természetes dologként kezelendő. A teljesség igénye nélkül: Jézus böjtje után angyalok szolgáltak neki, a Getsemáné kertben pedig szintén angyal erősítette őt; az asszonyok angyaloktól értesültek az Úr feltámadásáról; Jézus mennybemenetelekor egy angyal mondta el, hogy ugyanígy fog vissza is jönni (ott egy fehér ruhás férfiúnak írja az ige); Filepnek az Úr angyala szólt, hogy menjen a járatlan útra, ahol aztán a szerecsen komornyikkal találkozott, akit be is merített végül; Pál viszontagságai közepette, amikor fogolyként utazott a viharba került hajón, éjjel mellé állt az Úr angyala, és kijelentett neki két jövőbe mutató dolgot, ami biztosította a megmenekülésüket is; Pétert angyal hozta ki a tömlöcből; Jánosnak pedig szintén angyal által küldetett a Jelenések könyvében olvasható kijelentések tartalma. Péter kiszabadulásakor a szolgálólány szavának azért nem hittek, mert azt gondolták, hogy csak Péter angyala áll az ajtó előtt (úgy látszik, egy ilyen angyali jelenést sokkal hihetőbbnek tartottak, mint Péter kiszabadulásának a lehetőségét). De ugyanígy angyalok közreműködésével kaptak kijelentést és segítséget ószövetségi szentek is, elég ha Dániel élményeire gondolunk, vagy Ábrahámra és Lótra Szodoma pusztulásakor, és másokra, akiket felsorolni is nehéz lenne most.
De nem csak történeti példák támasztják alá, hogy az angyalok közöttünk való tevékenysége természetes kell, hogy legyen számunkra: a Szentírás egyértelművé teszi ezt azzal az általános kinyilatkoztatással is, amit a Zsidókhoz levélben olvashatunk:
"Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem? Avagy nem szolgáló szellemek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik öröklik az üdvösséget?" (Zsid 1:13-14)
Még egy, az előzőnél is tartalmasabb igeszakaszt szeretnék idézni, ami egy igen színes mennyei közösséget fest elénk:
"Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, Az elsőszülöttek seregéhez és Gyülekezetéhez, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához: Istenhez, és a tökéletessé tétetett megigazultak szellemeihez, És az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz, és a meghintés véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére." (Zsid 12:22-24)
Nem csak Istennel jutottunk közösségre, hanem mindazokkal is, akik vele már közösségben vannak: odajárultunk Sion hegyéhez, és ezáltal egy olyan mennyei városba kerültünk, ahol angyalok ezrei is laknak, az elsőszülöttekkel és az igazakkal együtt, és Jézussal, a mi közbenjárónkkal.
Nem furcsa tehát, ha ezek közül a szolgáló szellemek közül, akik ezerszám vannak ebben a városban, egy-egy megjelenik és áldást vagy üzenetet közvetít, vagy akár fizikálisan beavatkozik egy adott helyzetben Isten kegyelméből.
Az viszont nem természetes, hanem veszélyes, ha ilyen élményekre hivatkozva valaki meg akarja változtatni az Úr Jézus Krisztustól kapott meggyőződésünket, Isten Igéjének a nyilvánvaló igazságait, Isten kegyelmének az evangéliumát, és az abban való szilárd hitünket. Ettől őrizkednünk kell, és egymást is védenünk kell. De ne öntsük ki a fürdővízzel a gyermeket: ne akarjuk erre hivatkozva elhitelteleníteni a hívők szellemi élményeit, hanem inkább Isten Igéjének a világosságához viszonyítva állapítsuk meg: az Úrban való életünk és hitünk épülésére, vagy elbizonytalanítására szolgál az az adott élmény.
Azt sem támogatja a Szentírás, hogy egyes szolgálók azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy állandóan angyali tevékenységről számolnak be, miközben másoknál ez egészségesebben van kezelve: az a hívő, aki az Urat keresi és nem az angyalokat, az nem feltétlenül beszél ilyen angyali élményről nap mint nap, mégis erős tud lenni az Úrban, és ugyanolyan szükséges és építő tud lenni a szolgálata vagy akár az üzenete az Eklézsia számára.
Ha tehát megvizsgáltuk, ami elhangzott, akkor továbbra is áll a Szentírás tanítása: ami jó, azt tartsuk meg! Ne zárjuk el magunkat se és másokat se attól, amit Isten esetleg kevésbé megszokott módon akar átadni a népének. Viszont ha nem áll meg az ige igazságán, akkor magunk is őrizkedjünk tőle, és a testvéreink hitét is védelmezzük, hiszen őrizői vagyunk a mi atyánkfiainak.
