2014. október 25., szombat

Igazságtalan ítélet (A Nagy Küldetés, 43. rész)

Igazságtalan ítélet - A Nagy Küldetés, 43. rész

2014., 43. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Ezen a héten egy olyan kérdéssel foglalkozunk röviden, ami sok kereszténynek okozott már zavart, és jelentős botránykő volt, ami megakadályozta, hogy beteljesítsék Istennek az életükre vonatkozó tervét. A Lukács 6:37-ben azt mondta az Úr: "Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik." Ebből az igeszakaszból hívők és nem hívők is arra a következtetésre jutottak, hogy Jézus azt mondta nekünk, hogy ne ítéljünk meg másokat, noha nem ezt mondta, illetve nem ezt értette alatta.

A Lukács 6:37-ben szereplő görög szó, amit úgy fordítottak, hogy "ítél", a krinete. Ezt egy szigorúbb szó szerinti értelmezésben úgy is lehetne fordítani, hogy "kategóriába illesztve megkülönböztet". Úgy is lehetne mondani, hogy "Ne skatulyázzatok be senkit!" Az, hogy ne ítéljünk meg másokat, nem csak helytelen fordítás, de lehetetlen is. Ha valaki azzal szembesít téged, hogy ítélsz, akkor ezáltal ő maga is ítél téged. Mindannyian meg szoktuk ítélni a többieket, ami szükséges bármiféle kapcsolathoz. Az ítélet nem mindig negatív, mert amikor jó dolgokat mondunk másokról, akkor is ítéljük őket. Jónak ítéljük őket.

Szó szerinti fordításban értelmezve, sehol sem szólít fel bennünket a Biblia arra, hogy ne ítéljünk meg másokat. Sőt, számos helyen szólít fel, hogy tegyük meg. Ahol a Szentírás azt mondja, hogy ítéljünk, azt mindig megmentő célzattal írja. Például, az Úr azt mondta, hogy amikor egy atyafi bűnben van, menjünk el hozzá (lásd Máté 18:15). Megítélés nélkül nem tudod megállapítani, hogy bűnben van. Viszont nem is azt olvassuk, hogy azért menjünk hozzá, hogy kárhoztassuk, hanem azért, hogy segítsünk neki megtérni. Tehát segítségnyújtás céljából.

Kell, hogy legyen ítélőképességünk. Azt olvassuk, hogy szellem szerint kell ismernünk másokat, és nem a test szerint, vagy a külső megjelenés szerint, ami szintén megítélést igényel (lásd 2 Korinthus 5:16). Viszont azt a felszólítást kaptuk, hogy ne kárhoztassunk. Még ha negatív megítélésünk is van valakiről, akkor is azt kell keresnünk, hogy hogyan tudjuk megmenteni, vagy helyreállítani azt az embert.

Az is félreértés, ha azt gondoljuk, hogy a Lukács evangéliumának ugyanebben a fejezetében azt mondja nekünk az Úr, hogy ne szedjük ki a szálkát mások szeméből. Éppen, hogy azt mondja, hogy szedjük ki, csak ne képmutató módon tegyük. Azt mondja, hogy előbb szedjük ki a gerendát a saját szemünkből, mielőtt másoknak segíteni akarunk ebben (Lukács 6:41-42).

Ahogy az Úr mondja itt, a jó fa (vagy ember) jó gyümölcsöt terem, a rossz fa (vagy ember) pedig rossz gyümölcsöt (lásd Lukács 6:43), például igazságtalan ítéletet, vagy az ítéletük által okozott problémákat és szakadásokat, a segítség és megmentés helyett. Amikor igazságosan ítélünk, akkor rámutathatunk (sőt, gyakran rá is kell mutatnunk) mások útjainak a hibáira. Ha megmentő célzattal tesszük ezt, és nem egy erkölcsi felsőbbrendűséggel, akkor sokkal könnyebb lesz az általunk megítélt embereknek meglátniuk, hogy az ítéletünk igaz, és hogy elfogadják az ezáltal kapott segítséget, és ne okozzon sebeket az ítéletünk. Kell, hogy ítéljünk, de megfelelő szellemben kell tennünk.

Azért foglalkozom ezzel a témával, mert talán a legnagyobb akadálya annak, hogy az egyház azzá váljon, amire elhívást kapott, és hogy meglássa Isten megmentő tervét Izraellel kapcsolatban, az igazságtalan ítélet. Ez főképpen annak a következménye, hogy nagyon kevés tanítás hangzik el az igazságos ítéletről. A tizenkét apostolnak meg lett mondva, hogy tizenkét trónon fognak ülni, és ítélni fogják Izrael tizenkét törzsét az Úr királyságában. Mi azt az ígéretet kaptuk, hogy nem csak nemzeteket, hanem angyalokat is fogunk ítélni az eljövendő korszakban. A jelenlegi korszak az uralkodásra való kiképzésről szól, azok számára, akik az Úrral együtt fognak uralkodni az Ő királyságában, és ez egy olyan dolog, amit most kell megtanulnunk.

Ahogy az Írás mondja, "igazság és jogosság az ő székének erőssége" (lásd Zsoltárok 97:2). Az egyház nem áll valami jól az igazságosság terén, az igazságszolgáltatásról pedig (a jogosságról) szinte semmi tanítás nem hallható. Ezzel egy kicsit mélyebben fogunk foglalkozni, mielőtt továbbmegyünk, mert fundamentális jelentősége van arra nézve, hogy mint egyház, betöltsük a Nagy Küldetést és a rendeltetésünket.

- - - - -
Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Ministries - Unrighteous Judgment - The Great Commission, Part 43