Segítség ahhoz, hogy az Úr szemével lássuk a jelent és a jövőt
Az árvíznek most már vissza kell vonulnia. Itt az ideje. Noha, volt olyan ember, akinek hónapokig kellett kibírnia egy hajón az árvíz miatt - csak a családja és az élelem volt vele, semmi mást nem tudott kimenekíteni a víz elől. Emellett egy csomó állattal volt együtt, és el kellett viselnie a szagukat, a víz folytonos hullámzását, rengését, a szűkölködést. Miután vége volt, egy új életet kellett kezdenie...
Igen, Noé volt ez az ember. Ő és családja voltak kizárólag a túlélői annak az árvíznek, a nagy özönvíznek. Nem sok vigaszuk volt, mert az egész emberi társadalom elpusztult. És nekik is mindenük odaveszett.
De Noé nem zúgolódott emiatt Istennél. Az első dolga az volt, miután kijöhettek a bárkából, hogy hálából oltárt épített Istennek. Kifejezte az elkötelezettségét a Teremtő iránt, elismerve, hogy jogosan tartott ítéletet, és jogosan várja el a földön az emberektől, hogy egyedül őt tiszteljék. Tudom, sokaknak rendkívül nehéz most a helyzetük, és sokaknak nem vigasz ez a történet. Őszintén szólva, én is látom, hogy nem sok vigasz van ebben, hanem inkább tanulság. Noé nem érdemelte ki, hogy baja essék, hogy odavesszen amije addig volt - szántóföld vagy nyájak, sátor és bármi más... De új életet kezdett, Isten segítségével. Neki is az volt a felelőssége, mint most az embereknek, hogy átgondolják: mik azok a dolgok, amik a társadalom életében Isten ítéletét váltják ki, és hogy tegyenek ellene.
De mit tehet egy ártatlan ember mások bűneivel? Az első az, hogy imádkozik. Az Úr Jézus által tanított imádság egyre nagyobb értelmet nyer: "...szenteltessék meg a te neved..." Igen, az embereknek meg kell tanulniuk a templomon kívül is, gyülekezeten kívül is, a hétköznapokban is tisztelettel beszélni és gondolkodni Istenről. "...miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek..." Ez a gondolat semmi helyet nem hagy a gyűlöletnek... Sem a szlovákok iránt, sem a cigányság iránt. A megbocsátás természetesen nem azt jelenti, hogy akik vétkeztek ellenünk, azoknak a vétkét jónak mondanánk. Nevezzük bűnnek a bűnt, és várjuk el, hogy megbánják; de tudnunk kell azt is, hogy Isten elvárása pedig az emberek közötti kölcsönös tisztelet és felebaráti szeretet helyreállása - ez az elvárása felénk, mind a sértettek, mind a sértők felé. Ehhez pedig először meg kell bocsátanunk. Mert akkor lehetőség lesz rá, hogy Isten szeretete és igazsága legyen a mérce a viszony helyreállításában.
És azt gondolom, ha az ember őszintén végig imádkozza a Mi Atyánk kezdetű imádságot, akkor könnyen rádöbben olyan dolgokra a szívében, a gondolataiban, amik már régóta várattak arra, hogy Isten előtt rendezze, Istennek való tetszés kedvéért megtegye. Tudom, hogy vannak családok, ahol a ház bálványaitól sürgősen meg kell szabadulni. Újat kell kezdeni - ezek nélkül, csak az élő, igaz Istent tisztelve és segítségül hívva. Ha ezt megtettük, imádkozzunk embertársaink feleszméléséért is - hogy amikor elvonul az árvíz, akkor már tiszta szívvel, megtisztult lelkülettel kezdjünk új életet, Isten segítségével. És imádkozzunk, hogy az Úr segítsen a helyreállításban, a családok és települések állapotának a rendeződésében.
Talán távolinak tűnt eddig ez a gondolat, de az igazság az, hogy Isten azért is engedte ezt az árvizet, hogy az emberek végre őszintén Hozzá forduljanak. A Teremtő nem perelni akar, hanem kegyelmet adni, és ha a nép közeledik Őhozzá, Ő is közeledni fog hozzánk. És meg fogja mutatni, hogy nem állítólagos védőszentekre van szüksége az embereknek, hanem Isten jelenlétére az életükben, aki minden helyen, ahol Őt tisztelik, erős várunk és oltalmunk. Azoknak, akik ezt mondják a szívükben: "Mi köze Istennek az életünkhöz? Hagyjon békében bennünket..." - azoknak tudomásul kell venniük, hogy Isten az élet forrása. Az hogy lélegzet lehet a szánkban, nap mint nap, egyedül Isten teremtő munkájának és mindennapi kegyelmének köszönhető. Az, hogy van hol élnünk ezen a földön, Isten kegyelme. Nagyon is sok köze van az életünkhöz - tőle kaptuk, minden lehetőséggel és áldással együtt. Amit pedig elődeink elrontottak, eltékozoltak, azt mi ne fokozzuk zúgolódásunkkal, Isten elküldésével. Térjünk vissza Őhozzá, és Ő is vissza fog térni Hozzánk. Mert Övé az ország, a hatalom és a dicsőség, örökké.
Akik pedig nem részesültek közvetlenül, személyesen az árvíz csapásaiból, azokat hálaadásra hívom fel; valamint arra, hogy ami rajtunk áll, tegyük meg embertársainkért. Ez az árvíz mindannyiunk árvize, akár elöntötte a házunkat, akár nem. Mindannyiunké a gazdaságra való hatása miatt is, de főleg azért, mert egy országban élünk, együtt szenvedünk és sírunk ha baj ér minket, és együtt örülünk majd, amikor felsóhajthatunk végre, és Isten jóakarata köszönt ránk.
