A szeretet mindent hisz
„Hinni egymásban” Jelenthet ez valamit nekünk, keresztényeknek? – 1 Kor 13:7
„Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr...”
Az tűnt fel nekem, hogy a szeretetnek ez a négy, egymás után felsorolt tulajdonsága egymással szorosan összefügg, és úgy látszik, így érdemes egymáshoz viszonyulnunk.
Mindent elfedez = ami látható. Ahogy Péter írja: „sok vétket elfedez”; vagy bármilyen külső dolgot. Ez azért is nagyon fontos, hogy „ne a látszat szerint ítéljetek”, ahogy ezt Jézus tanította. Isten sok értékes dolgot rejtett el az emberek belső természetében, a szívében, és ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor könnyen megtéveszthetnek a külső, látható dolgok. Majdnem így járt Sámuel próféta is, amikor az Úr elküldte, hogy Isai fiai közül kenjen valakit királlyá Saul helyett. Amikor az első testvért előhozták, azt gondolta, hogy ez lehet az Úr felkentje, az új király. Szép szál ember volt, de az Úr ezt mondta a prófétának: „Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (1 Sámuel 16:7). Így jártak Dáviddal is, csak fordítva, mert őt elő sem hívták, azt gondolták, hogy ez a gyerek nem fogja érdekelni a prófétát. De a döntő az volt, amit az Úr mondott róla: „... ő az”.
Mindent hisz = a láthatatlant nézi. A hit a reménylett dolgok lényege, és a láthatatlanokról való meggyőződés. Hitben járunk, nem látásban... Természetesen nem keverjük össze az Istenben való hittel, hiszen egyedül Őbenne hiszünk az üdvösségünkre, az Ő szavának hiszünk, amikor az igazságot akarjuk megismerni. De az egymáshoz való viszonyulásunkban is szükséges a hit – pontosan a külső szempontok, a vétkek ellensúlyozására! Ezzel adunk esélyt egymásnak arra, hogy azzá legyen a másik, amivé lehet. Márpedig ha testvérek között vagyunk akkor máris tudhatjuk, mivé lehet a másik: olyanná fog tudni formálódni, mint Krisztus! Benne van Isten Szelleme! Isten eleve a saját képmására teremtette az embert, ezért természetes, hogy azon munkálkodik, hogy Krisztusban ez helyreálljon. Higgyünk benne, és ez legyen a „mindent hisz” alapja az egymáshoz való viszonyulásunkban! Higgyünk a láthatatlan munkában, ami a testvéremben már ott folyik a Szent Szellem által. Természetesen a hitnek cselekedetei is vannak –imádkozzak érte, a hit beszéde legyen a számon – beszéljek arról, amilyenné az Úr Szelleme tudja tenni a másikat. Lehet, hogy egy ilyen nagy szeretet-hit megnyilvánulás tudja elmozdítani azt a hegyet, ami régóta a testvérem jellemváltozása előtt áll.
Mindent remél = várja, hogy a jó előjöjjön. Számít rá, sőt el is várja. A remény a hitnek az a kifejeződése, hogy „nem adom fel”! A reménységem úgy marad fenn, hogy a hitemre, a láthatatlanról való meggyőződésemre figyelek, és ezen gondolkodom. Elképzelem, hogy milyen lesz vagy lehet majd, amikor megtörténik, amire számítok. Ez kitartást is igényel, hiszen időbe telik a változás.
Mindent eltűr = amíg ez végbemegy. Nem csak az idő teszi próbára az ember hitét és reményét, hanem a változás ideje alatt tapasztalható dolgok is. Amíg végigmegy a folyamat, amíg még nem tűnik el a régi, a rossz, amíg nehézségeket jelent, addig újra és újra döntéshelyzet elé kerülünk: továbbra is a hit szemével nézem a másikat? Ha azt akarom, hogy ez sikerüljön, akkor az addigi kellemetlen dolgokat, mind el kell tűrnöm. Ez nem jelent teljes passzivitást – sőt a hit aktív cselekedetekkel is jár! Továbbra is segítenem kell neki, de nem az emberi reakcióimmal, nem türelmetlenséggel, hanem Isten szeretetével: ahogyan az Úr tenné... És itt jön az, hogy tanuljunk Jézustól. Tanuljunk Jézustól szeretni, egymást tanítani és elhordozni, tanuljunk meg egymást szeretetben inteni is, hiszen a Mester is tette ezt. Amikor Jézus szeretetének a követésére, utánzására tanít a Szentírás, akkor nem csak az önfeláldozást kell érteni ezalatt, noha az a legmagasabb foka, hanem azt is, ahogyan a szívünkből jövő szeretettől vezérelve segítünk a másiknak megváltozni. Nem elsősorban azért, hogy nekem jó legyen, kellemesebb legyen, hanem azért, hogy neki könnyebb legyen kapcsolódni Istennel és a környezetével, letisztult jellemmel és gondolkodásmóddal tudjon viszonyulni az Istentől kapott élethez. Ez jelentheti akár a szolgálatra való felkészítést, a tanítványképzés különböző formáit, fokozatait. Ahhoz például, hogy Isten embere tökéletes legyen, a Szentírás tanítására, feddésére, megjobbító hatására van szüksége, míg minden jó munkára felkészített lesz.
Hát higgyünk egymásban, a szeretet miatt, hogy Krisztus ábrázata formálódhasson ki a testvéreinkben – és közben tapasztalni fogjuk, hogy mi is fokozatosan változunk ...
